Nézem az internetet, és hihetetlenül megnyugtató a tudat, amikor időnként ráeszmélek, hogy nem vagyok 18 éves és nem kell érettségiznem meg nyilvánosságra került tételek miatt izgulnom/idegeskednem. Látom a cikkek lead-jeit, és tudom, hogy minimum fel kéne háborodnom, a torkomban kéne dobognia a szívemnek, hogy mik nem történnek mán, hová jut a világ, a nemjóját. Ehelyett eszem ágában sincs beleklikkelni; borzalmasan nem foglalkoztat az egész. Mintha egy üvegfal mögött lenne. Elvagyok most a magam dolgaival. Reggel például meghozták az új kanapét a két hozzávaló fotellal (szállítással együtt 33 ezer volt az egész szőröstül-bőröstül). Földöntúli élvezet lesz rajta aludni: nem nyom, nem keskeny, nem talajmenti – nagyon itt volt már az ideje egy ilyen beruházásnak. Hogy a használt cumót hova süllyesztjük el, az egyelőre nagy rejtély.

Tegnap végigasszisztáltam egy hét országra szóló érzelmi és egzisztenciális válságot, amelynek szerencsére engem csak az oldalszele érintett, de érint ma és fog a jövőben is.

Ugyancsak tegnap kaptam (beékelődve harminc másik címzett közé) egy meghívót Márta nővértől a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség lelkinapjára, „Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk” mottóval. Noha csodálkoztam a meghíváson, a múltkori, nem túl sikeres levélváltásunk után teljesen meg voltam hatva a gesztustól, és kifejezetten jólesett az újszerű érzés, hogy elkötelezett katolikusok – akik vallási értelemben nyilván bűnösnek tekintenek – valamilyen módon számon tartanak, emberszámba vesznek. Titkon még egy kis jóleső hiúság is felbuzgott bennem: úgy látszik, a múltkori hosszú levelem azért nem maradt hatástalan; csak kiderült belőle az olvasónak, hogy nem én vagyok a sátán, hogy a magam cstlő-botló módján, de én is Jézust próbálom követni... Ha ama levélre nem is kaptam érdemi választ (csak egy ígéretet arról, hogy az érdemi válasz majd érkezik), ez a gesztus felért számomra egy szeretetteli, sok régi fájdalmat feledtető simogatással. Késlekedés nélkül meg is köszöntem a meghívást:

Kedves Márta Nővér!

Köszönöm, hogy rám is gondoltál!

Szeretettel:

          Birtalan Balázs

Pár óra múlva választ is kaptam; idézem az első betűtől az utolsóig:

Bocsánatot kérek, véletlenül kattintottam rá a címedre, de persze szívesen látunk.
Márta n

Meg van bocsátva. Nem történt semmi.

Tényleg nem történt...

---