Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, július 12, 2007
13:30
 
Zsiráfok és kalapok


Érdekes látnom, amint a blogom fórummá alakul, méghozzá olyan fórummá, amelyben én nem is szólalok meg feltétlenül. Nem csak úgy, öncélúan érdekes, hanem kifejezetten tanulságos: megfigyelhetem élőben – és kívülállóként – azokat a kommunikációs jelenségeket, amelyekről az utóbbi időben olvastam/olvasok. Konkrétan: megfigyelhetem, hogy miként is működik a gyakorlatban az, amit nem hatékony kommunikáció néven lehetne nevezni.

A J'accuse...! c. posztomhoz írt kommentekben a felvonulás kapcsán két melegmozgalmár kétféle véleménye feszül egymásnak, a közeledés legkisebb jele nélkül. Ismerem mindkettőjüket évek óta, mindkettővel folytattam vérre menő vitákat, és – lehet ezt nálam pozitívan fejlődésnek, negatívan következetlenségnek tekinteni – különböző helyzetekben mindkettejük álláspontja mellett és ellen is érveltem már.

Két kommunikációs módszer van, amellyel az elmúlt évben ismerkedtem meg. Az egyikről már írtam korábban: ez a Marshall B. Rosenberg által jegyzett EMK (erőszakmentes kommunikáció), más néven zsiráfnyelv. Ezt egy éve gyakorlom is, amikor tudom, és nagyon sok konfliktus kezelésében volt már a segítségemre, amelyeket a korábbi stragéiákat követve bebuktam volna. A másikkal voltaképpen csak most ismerkedem: ez Edward de Bono Hat Gondolkodó Kalap nevű módszere.

Nem tudok itt és ilyen terjedelemben módszerismertetőt tartani, a fent hivatkozott kommentek azonban gyönyörű kincsesstárát képezik azoknak azon – hatékonynak jóindulattal sem nevezhető – kommunikációs formáknak, amelyeket e két módszer valamelyikével, avagy a kettővel együtt ki lehet küszöbölni. Gyorsan szeretném megjegyezni: a két említett kommentelőt eszem ágában sincs kipécézni vagy cikizni (ellenkezőleg: hálás vagyok mindkettejüknek a közreadott szempontjaikért); ha általuk elkövetett kommunikációs hibákról beszélek, akkor azt nem abból a pozícióból teszem, hogy én e hibákat nem szoktam elkövetni. Csak éppen – amint azt már írtam – most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én magam kívülálló szemtanúként látok egy vitát, amelyben mások követik el ugyanazon hibákat, amelyeket máskor én szoktam (csak akkor, érintett félként, nem veszem észre).

Az EMK egyik alapelve: mindig a tényekre reagálni. Vagyis a kommunikációból eliminálunk minden ítélkezést, minősítést. Lehet, hogy valaki egy önfejű pöcs, de ha azt szeretném, hogy megváltozzon, akkor a legbiztosabb módszer, hogy a változást ne érjem el, ha közlöm vele: „Figyelj, az a baj, hogy te egy önfejű pöcs vagy.” És nagyon fontos: a kommunikáció ugyanolyan erőszakos amrad akkor is, ha a pöcs szót kihagyom. Bárkinek bármilyen minősítése („Te ... vagy”) csak azt éri el, hogy a másik azt érezze: nincs elfogadva. Nem a véleménye, hanem ő maga. Ez akkor is igaz, ha a három pont helyére pozitív jelző (okos, szép, tisztességes, csodálatos stb.) kerül: a másik személyén azzal is erőszakot teszek, ha pozitívan minősítem őt, pusztán a minősítés ténye által. Azzal is azt fejezem ki, hogy a neki szóló elfogadásom nem neki szól, hanem egyes (számomra szimpatikus) tulajdonságoknak, amelyeket valamiért neki tulajdonítok.

Ugyancsak az EMK szempontja, hogy az embereket nem a jóság és rosszaság dimenziójában osztályozza, hanem nem osztályozza őket. Az EMK emberképe szerint minden embernek szükségletei vannak, és ha ezek a szükségletei kielégülnek, pozitív érzelmeket él meg, ha nem, akkor meg negatívakat. A vitapartnerem (aki pávatollal a fenekében vonaglik végig az utcán vagy ellenkezőleg: ragaszkodna az öltöny-nyakkendős melegfelvonuláshoz) az EMK megközelítésében nem egy csökött agyú, agresszív kis geciláda – hanem egy olyan ember, akinek ugyanúgy szükségletei vannak, mint nekem, csak az ő szükségletei épp mások, mint az enyémek. Nem jobbak és nem rosszabbak: mások. Az EMK abban segít, hogy önmagunk és a másik ember valódi szükségleteit megismerjük – enélkül szinte ontológiai lehetetlenség bármilyen eredmény. Ha viszont elfogadjuk axiómaként, hogy a másik ember szükséglete és a hozzá kapcsolódó érzése ugyanolyan „jogos”, mint a sajátom, akkor legalább az elvi lehetőségét biztosítottam annak, hogy közös erőfeszítéssel megtaláljunk egy olyan megoldást, amely mindkettőnk számára elfogadható. Tehát még egyszer: ez nem az elvtelen kompromisszum és önfeladás útja, hanem az igények nagyon is konzekvens érvényesítése – csak épp nem a másik (lelki, intellektuális vagy fizikai) lesöprésével, hanem szem előtt tartva őt is.

Mindebből az is kiderül, hogy az EMK (szemben azzal, ahogy fentebb neveztem) elsősorban nem módszer (bár az is), hanem ember- és világkép.

A Hat Gondolkodó Kalap ezzel szemben csak módszer. Kifejezetten mesterkélt, abszolút (és szándékosan) természetellenes módszer – de nagyon hatékony. A referenciái között ismert világvállalatok szerepelnek, olyan adatokkal, hogy a módszer alkalmazásával a korábbi egésznapos értekezletek helyett negyedórás megbeszélés elég a döntéshozatalhoz stb.

A módszer lényege a párhuzamos gondolkodás – szemben a vitatkozással. Mit is jelent ez?

Nagyon kevés olyan igazsággal van dolgunk vitáink során, mint hogy „2×2=4”. Az esetek többségében különböző érveket, értékrendeket, szempontokat, premisszákat ütköztetünk – többnyire teljes zűrzavarban. A módszer alapja az a korántsem új felismerés, hogy egy seggel egyszerre csak egy lovat lehet megülni. Aki épp lelkesedik egy ötletért, nem nyitott ugyanabban a pillanatban alternatív ötletekre. Akit aggaszt az, hogy egy más által mondott megoldási javaslat szerinte ilyen és ilyen ártalmas hatást fog kifejteni, az ugyanabban a pillanatban nem tud elgondolkodni a kérdéses megoldás esetleges előnyeiről. Aki épp meta-szinten igyekszik eligazodni, hogy most épp hol is tart a vita vagy megbeszélés, az ugyanabban a pillanatban nem tud mit kezdeni a témát érintő új, konkrét információk áradatával.

Edward de Bono a következő képpel mutatja be a problémát: négyen nézik egy ház négy különböző oldalát. Egyszerre mindegyikük csak az egyik oldalt látja, és noha ugyanazon házról beszélnek, mégsem tudnak dűlőre jutni, mert amiről a másik ember beszél, az nincs a figyelmük fókuszában. Ha körbe is járják a házat, az sem változtat a helyzeten, mert mire a vitapartner az én pozíciómból kezdi szemlélni, addigra én már máshonnan nézem. A Hat Kalap módszer pofonegyszerű: mind a négy ember gyűljön össze a ház egyik oldalán, így ugyanabban a pillanatban mind a négyen ugyanazt látják. Aztán közösen együtt sétálják körbe a házat. Így mindegyik szempont érvényesülhet, de egymás mellett elbeszélés helyett hatékonyan.

A hat színes kalap az emberi agy hat tevékenységét szimbolizálja. Azért van szükség a szimbólumok használatára, mert egyszerűbbé teszi az üzemmódok ki- és bekapcsolását. Annak a mondatnak az égvilágon semmi hatékonysága nincs, ha azt mondom valakinek: „Ne legyél már olyan negatív, nézd a dolgok előnyös oldalát!” Ezt egyszerűen nem lehet így megvalósítani. Ha azonban azt mondom: „OK, ezek korrekt fekete kalapos észrevételek voltak. Most azonban vegyük fel egy kicsit a sárga kalapunkat, és nézzük meg úgy a kérdést!” – akkor ezzel már lehet mit kezdeni. Ugye, hogy valóban mesterkélt ez a fogalmazásmód? Pont ez a lényeg! Hogy a spontán közlésfolyam helyett a kommunikációban részt vevő összes félnek az összes szempontja szépen, egyenként rákerülhessen a közös mentális térképre – és ha minden össze lett rakva, akkor közösen lehessen megtalálni az optimális (vagyis a leghetőségek szerinti legjobb – nem feltétlenül az ideális) megoldást. Ugyanis ezzel a módszerrel a kommunikáció már nem vita, hanem a megoldás közös keresése.

A hat kalap pedig a következő:

[...]

Hmm... Azt hiszem, elég hosszú ez a poszt már így is. Le fogom írni a hat kalapot, de egy önálló bejegyzésben.

És még egyszer szeretném hangsúlyozni azt, ami – remélem – kiderült: Ádám és Csaktom vitáját nem öncélúan, nem személyeskedve emeltem ki a kontextusából, hanem illusztráció gyanánt. Számomra roppant tanulságos volt ugyanis.

Címkék: ,


Hozzászólások:


A hat kalapról túl kevés az információm, semhogy hozzászólhatnék. A zsiráfnyelvvel kapcsolatban az az (ebben az esetben jó) érzésem, hogy nincs új a nap alatt. Mintha a bal orca megütése után odanyújtandó jobb orca elve lenne részletesen kibontva és mai nyelvre alkalmazva.



Azt nem egészen értem, hogy míg általában véve kiállsz az erőszakmentes kommunikáció mellett, a melegek erőszakos vagy erőszakmentes kommunikációja kérdésében (merthogy erről lenne szó) nem akarsz állást foglalni...



hmm... érdekes amit írsz, de előföltevések sorát használod, és nem vok biztos benne, h tudatosan

sokan, sokszor elkövetik azt a hibát (én legalábbis fórumokon sokszor tapasztalom), h hipotéziseket állítanak fel arra vonatkozóan, mi a másik kommunikációjának célja. te azt mondod, a másik meggyőzése (az álláspontok közelítése)

ez nem feltétlenül igaz

de van ettől is rosszabb, ha arra vonatkozóan élsz feltevésekkel, h milyen a másik (pl önfejű) és ebből kiindulva meg akarod változtatni a másikat. ez sztem akkor is agresszió, ha a legilledelmesebb zsiráfnyelven teszed (sőt akkor igazán)

sem meggyőzni, sem megváltoztatni nem akarom ádámot. amiért szóba álltam vele, az éppen véleményének az a fajta szalonképtelensége, ami vitaképtelenné teszi számomra. hiszen nem arról van szó, h két ellentétes vélemény feszül egymásnak, amint te állítod, és az egyik öltönyös, a másik pedig seggrázós felvonulást szeretne; hanem h ádám szerint egy / több meleg felelős a szombat esti pogromért

ez számomra vitaképtelen álláspont, ez a nácik álláspontja, ez a kdnp álláspontja. nincs miről beszélnünk



ádám szerint egy / több meleg felelős a szombat esti pogromért

Amit a számba adsz, az egyszerűen téves (nem akarom azt állítani, hogy hazugság, noha vélhetőleg olvastad az üzenetemet, tehát tudhatod, mit írtam). Ideidézem a "J'accuse" c. poszthoz du. 7:20-as dátummal írt hozzászólásom végét:

(NB: Nem állítom, hogy csak a szervezők felelősek az atrocitásokért, csak azt állítom, hogy megteremtették hozzá a feltételeket, a tűz mellé tették az olajoshordót, holott vízből is lett volna elegendő.)

Nem kívánok küzdeni azért, hogy szóba állj velem, de ha szalonképtelennek akarsz tartani, ahhoz más indokot kell keresned.



asszem azt is mondhatnád, h hazudok, rosszabb már akkor sem lehetne a helyzet

valóban, azt mondod, h nem állítod, majd rögtön ezután állítod. aki a tűz mellé teszi az olajoshordót, az ugyanis felelős. nem ugyanolyan mértékben, mint aki ráönti, de felelős

én pedig a melegek felelősségének mértékéről v módjáról sem vok hajlandó vitatkozni



Ádámnak: az EMK fogalma számomra nem értelmezhető PR-eszközként, csoportos aktusokra. Egyszerűen nem arra vonatkozik.

Csaktomnak: "ha arra vonatkozóan élsz feltevésekkel, h milyen a másik (pl önfejű) és ebből kiindulva meg akarod változtatni a másikat. ez sztem akkor is agresszió, ha a legilledelmesebb zsiráfnyelven teszed"

Úgy hiszem, félreérthetően fogalmaztam. A zsiráfnyelv szókincsében egyszerűen nincs kifejezés arra, hogy a másik milyen vagy milyen nem. Nincs. Tehát (zsiráful) egyszerűen nem is lehet előfeltevésem arra, hogy a másik milyen. Zsiráful azt mondhatom el, hogy nekem mire van szükségem, és elmondhatom, hogy amikor a másik így és így viselkedik, akkor ez a szükségletem épp nem elégül ki, és ekkor én frusztrált vgyok vagy csalódott vagyok vagy dühös vgyok vgy félek stb. És megkérhetem őt arra (ez a formális zsiráftánc 4. lépése), hogy valamit megtegyen. Mindaddig, amíg a kérésem valóban kérés, nem pedig követelés, addig megmaradtam az erőszakmentesség keretein belül. (A kérés akkor nem követelés, ha annak elutasítása is képben van számomra, és a másikat ez esetben sem minősítem semmilyennek.)

Más: a "melegek felelősségének" kérdése, amiről nem vagy hajlandó vitatkozni (és ezt meg is értem). -- Nos, a zsiráfnyelvben a "felelősség" szó sem létezik. Ha bármilyen negatív történést követően (legyen szó egy elgázolt kutyáról, egy levert kávéscsézéről, hatmillió ember elgázosításáról vagy akármiről) a figyelem fókuszába a "ki a felelős?" kérdés kerül, ez óhatatlanul tovább visz a minősítéshez, ahhoz, hogy a másik milyen vagy milyen nem. Az pedig már -- az EMK normatívája szerint -- erőszaknak számít.

És ez nem is azért problematikus, mert az erőszak csúnya szó és csípi a szemünket -- hanem mert a tapasztalatok szerint egyszerűen nem hatékony. (Ez természetesen kommunikációs megközelítés, nem jogi. Az EMK-ban az egész ún. igazságszolgáltatási rendszer rókafogta csuka.)

A "nem hatékony" azt jelenti, hogy minimális az esély arra, hogy az engem zavaró magatartás helyébe a jövőben alternatív magatartás lépjen. Ha valaki rendszeresen a lábtörlőmre szarik, és ez engem zavar, akkor sokféleképpen rávehetem az illetőt arra, hogy keressen más megoldást, de ha közlöm vele, hogy "ez aztán túlmegy minden határon, maga disznó", akkor legfeljebb az indulatomat tudtam (úgy, ahogy) levezetni -- de holnap ettől még ugyanúgy a lábtörlőmre fog szarni (csak még el is keni).

Ezt nemvezem "nem hatékony" kommunikációnak, függetlenül minden moralizálástól.

Az tehát, hogy "a melegeknek van-e felelősségük a történtekért?", zsiráfnyelven értelmezhetetlen kérdés. Az viszont értelmezhető, teljesen pragmatikusan, hogy a felvonulás szervezői a történtekből le tudnak-e vonni olyan konzekveniákat, amely segíti őket abban, hogy a jövőben megrendezésre kerülő felvonulások nagyobb biztonságban kerülhessenek lezajlásra, és ebben az értékelésben felismernek-e olyan helyzeteket, amelyekben nekik maguknak döntési lehetőségük volt és a jövőben is lesz, és esetleg érdemes lenne máshogy dönteni.

Ebben a kérdésben nincs semmi moralizálás. Egyszerűen nem témája.



én azt hiszem, nem értettelek félre, értem, h nem BESZÉLSZ zsiráful a másikra vonatkozó feltevéseidről. ettől azonban még lehetnek (sztem vannak is) a másik személyére vonatkozó feltevéseid

ezt írtad: "Lehet, hogy valaki egy önfejű pöcs, de ha azt szeretném, hogy megváltozzon," -- ha a kommunikációd arra irányul, h a másikat megváltoztasd (v a másik egy téged zavaró cselekvését, ítéletét megváltoztasd), biztosan vannak a másik személyére vonatkozó ítéleteid. akkor is, ha nem beszélsz róla, sőt, ha jól értem, éppen attól várod a kommunikációd hatékonyságát, h elrejted kommunikációd valódi célját

kivéve, és tulajdonképpen ezt mondod az érvelésedben, ha azonosítod a használt zsiráfnyelvet a gondolataiddal. de akkor még mindig ott van a tudattalan. ezt komolyan gondolod?

másrészt, az igazságszolgáltatás, a politikai kommunikáció, de még az internetes kommunikáció is nagyrészt olyanok közt zajlik, akik nem hatkalapul v zsiráful beszélnek, és esély sincs arra, h így beszéljenek (de még kommunikációjuk célját illetően is csak feltevéseid lehetnek), ill a zavaró cselekvés/ítélet közösségek cselekvése/ítélete, akikkel/amikkel nem lehet közvetlenül kommunikálni (már a buzimenet is ilyen)



A zsiráfnyelvet nem azonosítom a gondolataimmal, és nyilván vannak prekoncepcióim, előítéleteim, sztereotípiáim. Azonban két dologra törekedhetek. Hosszú távon arra, hogy mindinkább átalakítsam a másokra vonatkozó előítéleteimet valódi nyitottsággá. Rövid távon arra, hogy előítéleteim előítélet-voltát felismerjem, s ha már egy lépésben megszabadulni nem tudok tőlük, legalább a kommunikációmból elimináljam.

"ha jól értem, éppen attól várod a kommunikációd hatékonyságát, h elrejted kommunikációd valódi célját"

Szerintem nem pont azt értetted a szavaimbóél, amit szerettem volna mondani. Maradva a lábtörlőre szarós példánál: nem célja a kommunikációmnak, hogy az illető személyiségét, értékrendjét stb. (tehát őt magát) megváltoztassam. A a kommunikációm valódi célja az, hogy a jövőben ne szarjon oda az illető. És ezt a célomat nem rejtem el. Teljesen világosan hangot adok annak, hogy ez a konkrét viselkedés az én szükségleteim kielégülése szempontjából nem megfelelő, és teljesen világosan fogalmazva mondom meg neki, hogy mit kérek tőle.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy az EMK-ban a kérés mindig pozitív és konkrét. Tehát a "jövőben ne szarj a lábtörlőmre" nem zsiráful van, mert arra vonatkozik, hogy mit ne csináljon; a "jövőben szarj valahova máshova" ugyancsak nem zsiráful van, mert nem konkrét.

Az, hogy az internetes kommunikáció során meglehetősen kevéssé jellemző a résztvevők nyitottsága az erőszakmentességre való törekvésre -- ez igaz, frusztrál is rendesen. Ez speciel egy fekete kalapos megjegyzés volt a részedről. ;) Fekete kalapban én is azt látom, hogy az arctalanság, a személytelenség nem kedvez az őszinteségnek és az emberi megnyilvánulásoknak.

Ha fölteszem a sárga kalapot, akkor viszont arra gondolok, hogy a "vonal másik végén" is ugyanolyan hús-vér emberek ülnek, mint én; hogy az ő (teljesen racionálisnak eladott) döntéseikbe ugyanúgy beleszól, hogy épp fáj-e a fejük vagy éhesek-e vagy épp kialvatlanok, mint az én (teljesen racionálisnak eladott) döntéseimbe; hogy a méhen belüli és kisgyerekkori tapasztalatok ugyanúgy áthatják az ő felnőttkori viselkedésüket, mint az enyémet; hogy ugyanúgy vannak szeretteik, mint nekem, ugyanúgy vannak félelmeik, mint nekem, ugyanúgy veszítettek el fontos embereket, mint én stb., stb. És -- még mindig sárga kalapban maradva -- arra gondolok, hogy van valamekkora esélye annak, hogy az internetes kommunikáció áldatlan körülményei dacára egyes partnereimmel túl tudjunk lépni azon, hogy egymást egy bizonyos vélemény képviselőjének tekintsük, és megtaláljuk egymásban az embert. Egy vélemény képviselőjével valóban csak vitatkozni lehet (vagy ennél is kevesebbet: kölcsönösen jelzőket aggatni egymásra). Egy emberrel párbeszéd is folytatható.

Ha fölveszem a piros kalapot, akkor egyrészt szorongok és félek az ismételt frusztrációktól és visszautasítástól: attól, hogy a nyitási kísérleteimet kigúnyolják, bagatellizálják stb. Másfelől azonban vannak pozitív tapasztalataim, és ezek vigasztalnak valamelyest, emiatt tudok reménykedni, és emiatt folytatom egyáltalán az egészet, mármint az internetes (vagy akármilyen) kommunikációt.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta