Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, szeptember 05, 2007
18:45
 
A túl hosszúnak érzett film


Még mindig zsiráfozás, azaz Erőszakmentes Kommunikáció. (Érdemes a linkre kattintani: EMK-val kapcsolatos kérdések és válaszokhoz jutunk.)

Fernandel írja egy kommentekben folyt párbeszéd során: „Ugyanazt a mondatot (zeneművet, filmet) hangulatomtól függően egyszer érezhetem hosszúnak, máskor pergőbbnek.”

Ez tökéletesen igaz. A zsiráf ezt nem cáfolja, csak eggyel mélyebbre megy.

Ugyanaz a mondat (film, zene, akármi) természetesen mindig ugyanolyan hosszú. És természetes, hogy ezer tényezőtől függően hol rövidebbnek, hol hosszabbnak „érezzük” (észleljük? gondoljuk? becsüljük?). Arról nem is szólva, hogy egy másik ember teljesen másként érzi (észleli, gondolja, becsüli) hosszúnak vagy rövidnek ugyanazt a filmet. Mi a különbség a két érzés (észlelés, gondolat, becslés stb.) között? Természetesen nem maga a filmhossz. Az annyi, amennyi. A különbség az emberben van. Köztem és a másik ember között, illetve a "tegnapi én" és a "mai én" között.

Tehát a szubjektív érzésnek döntő a szerepe. De ez a szerep valójában nem magára a film hosszára vonatkozik: az ember azonban aránylag ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy meg kelljen becsülnie mondjuk egy látott film hosszát. (Ebben a ritka esetben lenne adekvát mondjuk a „94 percesnek becsülöm” mondat.) Ennél sokkal gyakoribb, hogy az ember pontosan tudja, hány perces a film (vagy még gyakoribb: nem tudja, de ténylegesen nem is érdekli), és ennek tudatában (vagy nem tudatában) „érzi” a filmet rövidnek vagy hosszúnak...

...vagy nem így van?

Voltaképpen nem. Amit télnylegesen érzek, az nem a film hossza, hanem én magam. Nem a filmet „érzem valamilyennek”, hanem magamat érzem valahogy. Pl. a film alatt felszabadult és jókedvű vagyok, a végén viszont bánatos vagy csalódott (mert arra vágyom, hogy bárcsak tartott volna tovább a film). Vagy ellenkezőleg: a film alatt unatkozom, feszült vagyok, nyomott hangulatú, levert, fáradt, türelmetlen, ideges, motiválatlan stb. – a végén viszont megkönnyebülést érzek.

Magamat érzem valahogy – és ez az érzés határozza meg az objektív valóságról (a film hosszáról, a tárgyalópartnerem okosságáról, a nők egyenjogúságáról, a gazdasági és politikai helyzetről stb.) alkotott véleményemet és az egész hozzáállásomat. Csakhogy megint belefutunk a szokott nehézségbe: önmagunk felvállalásába. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy „Ez a film hosszú”, mint azt, hogy „Fáradt, levert és motiválatlan vagyok”.

Kisgyerekkorunktól arra vagyunk idomítva, hogy okosak legyünk: hogy pontos, szabatos, magabiztos véleményt tudjunk kialakítani a világról. Ha így teszünk, a környezet megjutalmaz: elismeréssel, pénzzel, sikerrel stb. Ezzel párhuzamosan azt is belénk nevelték, hogy az érzéseinket ne vállaljuk fel: az érzés az „nem fontos”, „ne légy anyámasszony-katonája”, „mit érzelegsz már megint”, „az érzés magánügy” stb.

Tehát ha azt mondod: „Ez a film hosszú”, akkor jól vagy idomítva, mert egy objektív dologról mondtál ítéletet: még akkor is jó pontot kapsz, ha a másik embernek történetesen homlokegyenest más a véleménye. Véleményekről lehet gondolkodni, eszmét cserélni, érvelni, vitatkozni stb.

Ha viszont azt mondod, hogy „Fáradt, levert és motiválatlan vagyok”, akkor kilépsz a társadalmi közmegegyezéssel normatívvá tett objektivitás kereteiből, felrúgod a játékszabályokat: játékrontó vagy, aki büntetést érdemel.

Egyrészt, és elvileg. Másrészt és gyakorlatilag: a legsakálabb sakál is emberből van legbelül. S mint ilyen, igényli a tényleges emberi kapcsolatot, ha tudattalunl is. Az objektivitás előbb említett normája nagyon hatékony technokrata szemmel, de borzalmasan kimerítő az egyes ember számára. (Ezért olyan magas a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya az ún. „sikeres emberek” körében.) Vagyis lehet, hogy az érzelmeim felvállalása miatt gyakran „megbüntet” a környezet (pl. a „balek”, „érzelgős”, „naiv”, „életképtelen” és egyéb címkék nekem ítélésével) – de összességében és hosszú távon jól jövedelmez. A zsiráfnyelvben olyan kapuk kinyitására is léteznek varázsigék, amelyek a legleleményesebb sakálok előtt is örökre zárva maradnak.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Jó. Újabb kérdéseim:

1) Az amúgy üdvös zsiráfnyelv nem rejt-e egyfajta szolipszista csapdát. A "nem a filmet érzem, hanem magamat" nem vezethet-e (hangsúly a feltételes módon!) oda, hogy "az egész külvilág csak káprázat"?

2) Ehhez kapcsolódóan: nem lehet-e visszaélni a zsiráfnyelvvel? Hogy nem lehet-e akármekkora cumit lenyomni a torkodon, mondván, ez nem cumi, csak úgy érzed.

3) [...]gyakran „megbüntet” a környezet (pl. a „balek”, „érzelgős”, „naiv”, „életképtelen” és egyéb címkék nekem ítélésével)
Nem lehet, hogy a társadalom csak bizonyos érzések kimutatásáért "büntet"? Éppen a felsorolt cimkék halmaza sugallja, hogy az agresszív indulatokat a társadalom - ebben a kontextusban maradva - "jutalmazza", legalábbis "díjazza".

4) Kitartóan kérdezlek, a gyakorlatban mennyire hatékony a zsiráfnyelv? Mik a tapasztalatok?



Fernandel fenti 1-es pontjához csatlakoznék. Nyilvánvalónak látszik számomra, hogy a zsiráfnyelve nem egyszerűen egy nyelv, hanem mögötte egy komplex gondlkdási- vagy attitűd-rendszer húzódik meg. Jól gondolom-e ezt?

Ha jól gondolom, akkor a következő kérdésem az, hogy ebbe a gondolkdásrendszerbe belefér-e, és ha igen, milyen módon a szilárd véleményalkotás. Belefér-e, hogy egy filmről azt gondoljam, hogy igénytelenül vágták, rosszul szinkronizálták. Belefér-e, hogy egy fogadóról azt mondjam, hogy ez olyan, mint a szenbékkállai? Belefér-e, hoyg egy emberről azt gondoljam, hogy durva és agresszív? Hányszor szabad egy embernek durva és agresszív megnyilvánulásokat mutatnia, hogy a zsiráf még mindig csak azt gndolja róla, hogy ekkor és ekkor és ekkor és ekkor is durva megnyilvánulást tett? Van-e olyan, hogy annyiszr nyiilvánul meg valaki durván, hogy már a zsiráf is azt mondja, hogy ez egy durva ember?

Vagy kérdezem másképp. Szerinted sakál módra kommunikál-e az, aki egy emberre a fenti körülmények közt azt mndja, hogy durva?

És most jut az eszembe. Van-e olyan, hogy valaki zsiráf módra kommunikál, de valójában sakál módon gondolkodik, és képmutató módon, külső elvárások, vagy várt előnyök reményében "zsiráfbőrbe bújik"? Vagy ez mindegy is: nem is szükséges a "genuin zsiráfokat" a "pseudo zsiráfoktól" megkülönböztetni? Ha meg akarnám különböztetni, az már olyan ítélkezést rejt magában, ami a zsiráf gondolkodástól idegen?

Azt hiszem, hogy sok dologban nem látok tisztán.



Kezdem úgy érezni, Eszter is, én is ugyanabban a tévedésben vagyunk, mint amelyikben az Izmael kapcsán voltunk. Az Elvevő-Meghagyó magatartás - ha jól értem - nem erkölcsi kérdés, nem Jó és Rossz szembeállítása (még ha a könyv hangvétele a moralitásokra emlékeztet is).
Ugyanúgy nincs szó arról, hogy a zsiráfnyelvet használók a kedvesek, szelídek, tapintatosak, míg a sakálnyelven beszélők durvák, önzők, kielégítetlenek. Önmagában a zsiráfnyelv kommunikációs eszköz, sem több, sem kevesebb. Sakálnyelven is akarhatom a javadat, és zsiráfnyelven is át akarhatlak verni. (Más kérdés, hogy a zsiráfnyelv feltételez bizonyos odafigyelést a másikra, amely odafigyelés tükrében az átverés fogalma értelmét veszti.) Jól látom?



Nem tudom, hogy "jól" látod-e: én másképp látom. Most íródik az új poszt erről. Türelem. :)


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta