Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, április 08, 2009
15:20
 
A második felügyelő


Ugye mindenki jól ismeri az alábbi képletet?

Helyszín: egy tetszés szerinti ország valamely rendőrségi épületének kihallgató szobája. A gyanúsított, akit az imént hozott be két zsaru (és aki egyébként lényegében ártatlan), megszeppenten ül a szoba közepén az íróasztal előtt, egy kényelmetlen faszéken. Az ablakok besötétítve, az íróasztalról óriási fényerejű, vakító lámpa világít a szemébe. Az asztal mögött egy civil ruhás kigyúrt állat, kigombolt ingben, verejtékezve, aki ráförmed a delikvensre:

– Valld be, te szemét, mert a szart is kiverem belőled! – Aztán oda is lép hozzá, és ököllel teljes erejéből arcon veri. Tovább ordít, fenyegeti, ütlegeli, aztán azt mondja: most elmegy, de visszajön, és nagyon ajánlja, hogy addig térjen jobb belátásra.

A delikvens páni félelemben, vérző orral és kivert foggal szűköl a széken, amikor nyílik az ajtó. A gyanúsított összerezzen, de most valaki más jön be. Egy rokonszenves, vékony dongájú férfi, lezser öltönyben. Amikor meglátja a vérző embert, felszisszen, és elborzadva csóválja a fejét:

– Te jó ég, mit csinált magával ez a vadállat! Higgye el, uram, a kollegám nem normális. Nagyon fáj, mi? Elhiszem, maga szegény... Várjon, adok egy pohár vizet... Ugye már jobb? Kér egy cigit...?

A delikvens hálásan fogadja a második felügyelő kedves szavait. Amikor pedig amaz odahúz egy széket, és barátilag felajánlja, hogy majd ő átveszi az ügyet „attól a vadbaromtól”, és ő fogja kihallgatni, elérzékenyül, és csaknem sírva fakad. Elmond mindent mindenről és mindenkiről; mindent, amit tud, meg még azt is, amit nem tud, csak hogy kedvére tegyen ennek a drága embernek, az ő megmentőjének. Ekkorra már el is felejtette, hogy ő valójában ártatlan, és a boldogság netovábbjának tekinti, hogy megszabadult az első felügyelő kezei közül. Az, hogy jog szerint neki nem is kéne itt ülnie, már föl se merül benne.

A drága ember jegyzőkönyvbe veszi a vallomást, megveregeti a vállát, aláíratja a jegyzőkönyvet, és ezzel kész is. A delikvens mehet a börtönbe, az akasztófa alá, vagy vissza a világba, ügynöknek a szerettei közé.

A második felügyelő a szomszéd szobából természetesen végighallgatta a „vadbarom” tevékenységét, mint már annyiszor. Amikor pedig kollegája magára hagyta a gyanúsítottat, azzal ment oda a második felügyelőhöz:

– Oké, te jössz.


Ugye ismerős? Nem tudom, nincs róla tapasztalatom, de állítólag így csinálják, és állítólag beválik. Nem csodálom. Én is feledném a saját ártatlanságomat, és mindent megtennék a drága második felügyelőért; életemet és véremet adnám érte, aki megszabadított. Megszabadított attól a valamitől, ami korábban nem is tartott fogva. Attól, ami egy teljesen életidegen, mesterséges valóság.



Nos, valami ilyesmi történik minden olyan esetben, amikor valaki önfeledten, viszonylagos jólétben és nyugalomban éli az életét, és egyszer csak eléáll valaki, és hatalmas magabiztossággal és tekintéllyel két dolgot mond neki.

Először azt, hogy ő valójában bűnös, és nagyon súlyos (alkalmasint örök) büntetést érdemel. Ezt alapposan elhiteti vele.

Másodszor azt, hogy örömhíre van: lehetséges számára a megváltás, ha elfogadja a Megváltót, és neki adja egész életét.

Ez történik minden megtéréskor; legyen szó akár egy egyedi ember evangelizációjáról, akár egy egész népen végzett misszióról. Az eljárás végeztével az, aki korábban soha nem foglalkozott a bűn kérdésével, hálát fog érezni azért, hogy van egy út, amelyen megszabadulhat bűneitől.

Mint a klasszikus graffiti: a számítógép nagyon hatékony megoldásokat kínál rengeteg olyan problémára, amelyek fel sem merültek volna számítógép nélkül.

Címkék: ,


Hozzászólások:


Csakhogy a 'Cég'-nél maradjunk:
vö. Luigi Dallapiccola: "Il Prigioniero" ("A fogoly").
Üdv:
Tapsifüles



most akkor a megváltás egy ócska trükk csupán, vagy valami egészen mást akartál mondani?



Szia Balázs.

Assamhoz csatlakozom: ?? Ha nem valami egészen másról írtál, akkor is megértelek, amikor rossz passzban vagyok, engem is hasonló "kétségek" gyötörnek. A rosszul megfogalmazott és tolmácsolt kereszténység torzképe az a történet.
De mégis. Jézus, akihez fundamentalista módon ragaszkodom egészen más ( mint szektás, farizeusi "megtért" követői ) az ő személye minden valláskritikát túlél bennem. Másrészt tényleg van bűn, és van Szabadító. Csak épp nem az a bűn amit a kegyesek általában annak tartanak... de attól még tényleg van bűn. A kereszténység tragédiája hogy oly könnyen esik a betű ( és a törvényeskedés) fogságába. Üdvözlettel. Ogzol.



Az "ócska trükk" csúnya minősítés. Nem mondok ilyet. Csak azt mondom, hogy aki egy akármilyen jelenség (legyen az akár a megváltás is) értelmezésében lemond az adott jelenség kulturális beágyazottságának vizsgálatáról, az a valóságról mint olyanról mond le.

A megváltás vonatkozásában nem lehet elmenni egy összefüggés mellett. Azt, hogy az ember alapvetően gyarló (vagy bűnös, vagy homályban jár, vagy "kialakulatlan" -- millió megfogalmazása van), és ezen állapotából csak a megváltás (megtérés, szabadulás, megvilágosodás, nirvána etc.) emtheti ki (ha ugyan kimentheti bármi), kivétel nélkül valamennyi Elvevő kultúra vallja.

És meglepő módon egyetlen Meghagyó nép egyetlen tagja sem ért ebből az egészből egy kukkot sem. Ahhoz, hogy egy Meghagyót valamely Elvevő vallás hívévé tegyünk, először hathatósan meg kell győzni őt arról, amiről sajátélményként semmi tapasztalata nincs: hogy ő bűnös, rossz, hibás. Ha ez megvan, akkor (és csak akkor) jöhet neki az evangélium.

Véletlen egybeesés lenne, hogy a megváltás iránti igény a hárommillió éves emberiség történetének azon utolsó pár ezer évében bukkan csak fel, amely egybeesik a mi civilizációnkkal...?

A továbbiakér lásd A B története c. könyvet, ill. Daniel Quinn egyéb műveit.



De akkor most szükségünk van megváltásra vagy nincs?



Pontosan mitől való megváltásra?



Aztan en mar nyugodtan tertem aludni, mert az uram megmondta, hogy csak azert nem ertem a bejegyzest, mert nem olvastam el az eloadast, amit most forditottal, es elmagyarazta, hogy amit mondasz, miert mondod. Es akkor mar ertettem, csak ez a terrorhaza-bevezeto nekem nagyon betalalt. De mar jobban vagyok, mondom.



"Pontosan mitől való megváltásra?"

Gondolom, a bűneinkből való megváltásra nincs, már ha egyet értesz az idézett a Quinn írással. Pont, hogy nem tudom megmondani, hogy mitől való megváltásra, mert éppen azt szeretném kérdezni, hogy számodra értelmezhető-e valahogy a megváltás fogalom: ha a bűnökből nem kell megváltani, másból kell-e?



Már hogy melyik idézett Quinn-írással értek egyet? Az Új reneszánsszal, amit fordítottam? Azzal egyetértek, nyilván, azért fordítottamle. (Ami meg ebben a posztban volt, a felügyelőkről, az nem Quinn, hanem Birtalan.)

A többit önálló posztban. :)



Ott sántít a dolog, hogy a probléma magától is felmerül, nem csak a megoldás hatására. (Amúgy a klasszikus graffiti is kiegészítésre szorul: a számítógép nagyon hatékony megoldásokat kínál rengeteg olyan problémára is, ami számítógép nélkül is létezett.)

Ezt, hogy a probléma felmerül, különben Te is elismered, amikor az egyik kommentben, a "a megváltás iránti igény"-ről írsz. Szerinted ez az igény csak a "mi civilizációnkban" bukkan fel.

Szerintem az ószövetségi zsidó civilizáció nem kifejezetten nevezhető a "mi civilizációnknak" és mégis ott az a bizonyos igény, a maga teljes szépségében felbukkanva. (Mintahogy emberek, ugyanúgy vannak igényes és igénytelen civilizációk. És ennek semmi köze ahhoz, hogy hányadik évezredben tartunk, illetve kevés a köze ahhoz, hogy a Quinn melyik kategóriájába esnek. Ez utóbbival nyilván van összefüggés, de ez szerintem nem ok-okozati, hanem más természetű.)



„Szerintem az ószövetségi zsidó civilizáció nem kifejezetten nevezhető a 'mi civilizációnknak'”

Az, hogy mi minek nevezhető, az tisztán definíció kérdése.

A kultúrák megkülönböztetésére (ebben az összefüggésben) én Daniel Quinn definícióját használom. A Beyond Civilization-ből idézek:

Könnyű beazonosítani, hogy egy nép "a mi kultúránkhoz" tartozik-e. Ha a világban olyan helyre tévedsz - bármerre jársz is -, ahol az ennivalót elzárva tartják, akkor tudhatod, hogy a mi kultúránk emberei között vagy. A legdurvább különbségek lehetnek közöttük, ami a viszonylag felszínes vonásokat illeti: ahogy öltözködnek, ahogy házasodnak, ahogy az ünnepeiket tartják, stb. De mindenek közt a legalapvetőbb dolog tekintetében - abban, hogy az életben maradásukhoz szükséges ennivalóhoz miként jutnak hozzá - teljesen egyformák. Ezeken a helyeken az ennivaló mindig valakinek a tulajdona, és ha kérsz belőle, meg kell vásárolnod. Ezeken a helyeken ezt várják el; a mi kultúránk emberei az élelemhez jutásnak semmilyen más útját nem ismerik.

Ebben az összefüggésben pedig az ószövetségi zsidó nép kifejezetten a mi kultúránk részét képezi.



Valóban: az, hogy egy kultúra a "miénk"-e, definíció kérdése, amit úgy adsz meg ahogy akarsz. Kérdés azonban, hogy a definíciód mennyire értelmes. Ez nyilván attól függ, hogy mire akarod használni.

Quinn-t és munkásságát nem ismerem, amit tudok róla azt a könyvedből tudom, és azok alapján nem támadt kedvem a könyveit elolvasni.

De visszatérve az ő definíciójára, írod, hogy az öltözködést, azt ahogy házasodnak, azt ahogy az ünnepeiket tartják, ő csupán "felszínes" vonásoknak tekinti. Szemben azzal, hogy miként jutnak hozzá az ennivalóhoz, ami ugye "alapvető". Nyilván brutálisan leegyszerűsítem a dolgokat, de mégsem vagyok benne biztos, hogy ilyenfajta sorrendre vágyom, mert lényeges dolgokat fedhet el. Szerintem.

Egy ilyen Quinn féle alapvetésnek a következményeit, mivel a maga az alapvetés elnagyolt, nem tartom különösebben érdekesnek. Vagy talán fogalmazzunk máshogy: a megváltás igényének felmerülésével kapcsolatos eszmefuttatásokban egy ilyen Quinn féle kiindulópont, ami az ennivalón kívül mindent felszínesnek, másodlagosnak tekint, nem tűnik különösebben használhatónak.



Quinn sem azt mondja és én sem, mint amit kvázi a számba adsz, hogy a Maslow-piramis többi szintje nem létezik vagy nem számít vagy bagatell. Csupán arra mutat rá, hogy a piramist nem lehet a feje tetejére állítani.

Én is több örömöt találok a párkapcsolatomban, az önmegvalósításban, a művészetben vagy a transzcendenciában, mint az evésben vagy a ruházkodásban.

De egy éhen halt vagy megfagyott ember nem tud se párkapcsolatot kialakítani, sem önmagát megvalósítani, sem műalkotást létrehozni vagy befogadni - sem pedig a transzcendenciára igent mondani.

Ezért értelmes ökológiai (!)szempontból a kultúrát úgy definiálni, hogy a definíció a létfenntartás módjára irányuljon.

Soha senki nem állította, hogy ez kizárná másféle (pl. erkölcsi, művészettörténeti, vallásfenomenológiai stb.) definíciók lehetőségét és érvényességét.



Kedves Balázs!
Szerintem ebben az operacselekményben ugyanaz az alapsztori köszön vissza - csaképpen 'katolikus kicsomagolásban'.
De nem kell, hogy igazam legyen, és persze az operaműfajt sem kell mindenkinek szeretnie.
Jókívánságokkal:
"Tapsifüles"


Csakhogy a 'Cég'-nél maradjunk:
vö. Luigi Dallapiccola: "Il Prigioniero" ("A fogoly").
Üdv:
Tapsifüles

szerda, április 08, 2009 8:03:00 DU


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta