Birtalan Balázs naplója: Lyukas cipő

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, május 20, 2009
22:15

Lyukas cipő

Belefutottam pár perce a következő mondatba: „Panaszkodtam hogy lyukas a cipőm, amíg nem találkoztam egy emberrel, akinek nem volt lába.”

Elgondolkodtam. Ismertem, persze, ezt a mondatot korábbról is, és már akkor is nagyot ütött... Nyilván azért íródott, hogy nagyot üssön. Azon tűnődtem el, hogy voltaképpen mi a bajom ezzel a mondattal. A következőkre jutottam:

Ha valakinek ez a mondat egy saját, autonóm élménye, vagyis azon történet elmesélése, miszerint épp panaszkodott a lyukas cipője miatt, amikor is találkozott egy láb nélküli emberrel, és hogy ez őt mennyire megrendítette, hogy átalakult az élete egyetlen szempillantás alatt – akkor a világon semmi aggályom nincs a történettel. Készséggel elhiszem, és valószínűleg mélyen megérint engem is.

A bajom a kontextus. Ez a mondat (és sok ehhez hasonló) többnyire kéretlen e-mailekben, szívecskés-virágos, „ma-is-gondolt-rád-valaki”-jellegű, színes-szagos ppt-kben szokott felbukkanni. Más tanulságos történetek társaságában. Életbölcsességek között. Felszólító mondatok közé ágyazva.

És ebben a pillanatban a mondat már mást jelent; én legalábbis ezt hallom ki belőle:

– Panaszkodni mersz, hogy lyukas a cipőd?! Hát ember vagy te egyáltalán?! Van bőr a képeden, egy rohadt lyuk miatt verni a nyálad, amikor másnak még lába sincs?! Nem szégyelled magad?! Pfúj; az ilyen emberek miatt olyan rohadt a világ, amilyen!

Rólam meg, ezt olvasva, ijedtemben lepottyannak a zsiráffülek, behúzom fülem-farkam: Hát, igen, tényleg, milyen egy önző dög vagyok, minek is élek egyáltalán...!

Az a helyzet, hogy ez a mondat, így, konkrét történet nélkül, hús-vér mesélő nélkül nem egy megrendítő élmény megosztása, hanem nettó érzelmi zsarolás. Bűntudatkeltés, semmi egyéb. Életszerűtlen számomra, hogy olvasója elképedve csap a homlokára: – Úristen! Hogy én milyen szerencsés vagyok, hogy megvannak a lábaim! – és máris vidámabban, mosolygósabban fordul önmaga és embertársai felé.

Félreértések elkerülése végett: nekem is vannak saját élményeim arról, hogy az én kis bajom milyen groteszkül fest valaki más nagy baja mellett. Az ilyen teljesen más, pontosan azért, mert az valóban saját élmény. Én vagyok az, ki a kinyilatkoztatásban részesül: én látom meg az Istent, a naplementét, a tündérkirálynőt, bennem támadnak valódi, alkalmasint eksztatikus érzések – nem pedig más meséje, más elvárása miatt kell úgy csinálnom, mintha épp mély megrendülést élnék meg.

Úgy gondolom, mindenkinek megvan a lehetősége egy olyan szemléletmódot elsajátítani (fokról fokra, hétről hétre, évtizedről évtizedre), amelynek következtében a saját lyukas cipője többé nem boldogtalansági faktorként jelenik meg az életében. Viszont senkinek nincs joga ahhoz, hogy más cipőjén a lyukat bagatellizálja. Ha az illető a kérdéses lyukat aktuálisan világkatasztrófaként éli meg, akkor az érzését semmilyen morális megszégyenítés nem fogja megváltoztatni, legyen a bár dörgő, vagy épp picsogó hangon előadva. Ebben az esetben – én így gondolom – az erőszakmentesség két módon valósulhat meg:

1.) Empatikusan kapcsolódom az illetőhöz, és vele vagyok a világkatasztrófájában.
2.) Ha az előbbire nem vagyok kész, azt választom, hogy nem kapcsolódom hozzá.

Az azonban, hogy ráirányítom a figyelmét valaki más még nagyobb bajára, nem valós opció. Mert minden helyzetre találni olyan embert, aki másként definiálja a még nagyobb bajt. Akinek a számára egy levágott láb, egy halott szülő, vagy épp hatmillió elgázosított zsidó is csupán „lyukas cipő”.

Címkék: EMK, Kommunikáció, Pszicho, Világ+ember

Hozzászólások:

Jgy szerint:

Kisebb gondban vagyok. Ha jól emlékszem, egy lakoma kidobott maradékának kapcsán megkérdeztem, ez nem Elvevő magatartás-e. Amire megírtad posztodat az Elvevő, illetve Meghagyó oroszlánról, ez a könyvedbe is bekerült. Azt írtad, az oroszlán, ha otthagyja az antilop felét, és legközelebb másikat öl meg (aminek szintén otthagyja a felét), attól még vidáman Meghagyó. Sokára jutott eszembe megkérdezni (és addigra már mindenki máshol tartott), hogy
1) van-e tudomása az oroszlánnak más, pl. Etiópiában éhező oroszlánokról,
2) tudja-e az oroszlán, hogy az Oroszlánellátó Zrt. az ő fogyasztása alapján (is) dönt a tenyésztett antilopok számáról?
Más szóval, oda akartam kilyukadni, hogy ugyanaz a cselekvéssor is lehet Elvevő vagy Meghagyó, attól függően, hogy ember hajtja-e végre (a társadalom részeként), vagy nem.
Most viszont, mint mondom, gondban vagyok. Ha azt állítom, nincs erkölcsi jogunk az étel maradékát kihajítani, amíg vannak éhezők a Földön, az moralizálás, érzelmi zsarolás, lyukascipőzés vagy nem?

csütörtök, május 21, 2009 5:52:00 de.

Balázs szerint:

Ha megnézted a moralizálós példáimat, egytől egyig olyanok voltak, amelyek nem feleltek meg a tudományos paradigma alapvető kritériumának: a falszifikálhatóságnak. A falszifikálhatóság azt jelenti, hogy legalábbis elvileg megfogalmazható olyan helyzet, olyan eset, amely ha fennáll, az elmélet hamisnak bizonyul. Pl. ha leejtek egy vasgolyót, és az (trükközés nélkül) felesik a plafonra, akkor a gravitáció törvénye hamis. Vagyis a gravitációról szóló törvény falszifikálható, ergo tudományosnak tekinthető. Az viszont, hogy "a jó kisfiú nem piszkál a konnektorba" vagy hogy "úriember nem jár kalap nélkül" nem falszifikálható a tétel hirdetői számára (adott korban és időben).

Ezen okból nem illeszkedik a tudomány paradigmájába a vallás és a pszichoanalízis, és természetesen az etika.

Döntsd el, hogy a "nincs erkölcsi jogunk az étel maradékát kihajítani, amíg vannak éhezők a Földön" tézis falszifikálható-e vagy sem, aztán sorold be magad a tézist a "todomány", ill. az "ideológia" címkék valamelyike alá.

Segítségként hozzáteszem: az a tézis, amely szerint az elérhető táplálék mennyiségének növelése egy megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedéséhez vezet, tudományos állítás, mivel egyértelműen falszifikálható: ha csak egyszer is megtörténne, hogy egy területen, ahol többen élnek, mint amennyit a terület képes eltartani (következésképpen sokan éheznek), a kívülről bevitt élelmiszer megszüntetné az éhezést, nem pedig további népességnövekedést generálna (fenntartva az éhezést), akkor a tétel hamisnak bizonyulna.

Természetesen ha elintéznéd az adminisztratív formaságokat, és Afrikából magadhoz költöztetnél egy vagy több éhezőt, és erre buzdítanál mindenkit a környzetedben, akkor az éhezőket szép apránként el lehetne szállítani Afrikából olyan területekre, amelyek megtermelik aszükséges táplálékmennyiséget. Afrikában meg annyian maradnának, amennyit a terület eltart. Ez a mai technikával logisztikailag könnyen megoldható volna, és egy csapásra megoldaná az éhezés problémáját a Földön.

Érdekes módon azonban egy ilyen fölvetésre kiderül, hogy az Elvevőknek annyira azért mégsem fontosak az éhezők, hogy egy ilyen felvetést akár egy fél percre is komolyan vegyenek.

csütörtök, május 21, 2009 9:02:00 de.

Jgy szerint:

OK, értem, köszönöm.

OFF: Bovaryné én vagyok (Flaubert) Itt szeretnék szólni, hogy "Jgy" és "Fernandel" ugyanaz a személy. A kétféle identitás használatának kizárólag számítógépkezelés-technikai oka van, senkit sem szándékozom megtéveszteni.

csütörtök, május 21, 2009 9:22:00 de.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene