Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szombat, május 30, 2009
09:56
 
Olvasói levél


Tegnapelőtt találtam a neten néhány roppant izgalmas írást, egy Ran Prieur nevű fiatal fickó tollából, Mohari András fordításában. Kiválogattam belőlük négyet, összeraktam őket egy doc-ba, és szétküldözgettem olyan ismerőseimnek, akikről vélelmezem, hogy tudnak vele valamit kezdeni. A pasi roppant földön járó: amikor fölteszi a kérdést, hogy „Hogyan szálljunk ki?”, mármint a civilizációs börtönből, akkor nem íróasztalfilozófiát művel, hanem saját tapasztalatból ír. És ez az, ami jelenleg hiánycikk, legalábbis az én házam táján. A meggyőző, ámde absztrakt levezetések helyett mellett a saját élmények.

Ezért örültem, hogy rábukkantam Ran Prieurre, és ezért örültem, amikor a küldeményemre válaszként az alábbi levelet kaptam, amelyet feladója engedélyével adok közre:


Szia Balázs!

Elolvastam az anyagot, és el is gondolkodtatott. Lehet, kicsit másképpen...

Ha ezt elolvassák az emberek, általában buzgón helyeselnek, hogy mennyire igaz. Amivel én sem vitatkoznék. De SENKI nem költözne vidékre, egy kis faluba, pl. Hajdúbagosra, vagy hasonló helyekre. Ahol egy utcából áll a település, és mindenki előre köszön, ha ismer, ha nem, és gyönyörű gyurgyalagok, zöld gyíkok élnek a falu széli löszfalban. Ott marad a nagyvárosban, és elmegy a boltba, és este bekapcsolja a tévét.

Én egy hektár földön gazdálkodom, amit Péterrel ketten művelünk, és nem megyek a boltba húsért, zöldségért, gyümölcsért, ilyet soha nem veszek. Ha valamim nincs, cserélek az ismerőseimmel, ha nekik van más. De hajnalban kelek, és késő estig dolgozom a gyümölcsösben, és a zöldségesben, gondozom az állataimat, amit természetesen megeszünk majd. Használom a kocsit, de ha nincs különösebb okom rá, kerékpárral járok a 15 km-re lévő munkahelyemre. De bármikor letekerek 80 km-t, és futok húszat, vagy kapálok egész nap a kertben. Használom a netet, a tv-t, de csak annyira, amennyire szükséges. Gyógyszert nem eszem, és nem használok szépítőszereket, valamit nem követem a divatot. Egy farmer, és egy póló elég. De egész nap kinn vagyok a természetben, és ismerek minden tücsköt-bogarat, füvet-fát.

Szóval, ha van valaki, aki ezt az életmódod szeretné választani, én szívesen segítek. A környékbeli kis falvak lassan elnéptelenednek, van eladó ház elég.

Én imádok így élni, és soha nem költöznék nagy városba. Szóval azért vannak emberek, akik próbálnak jól élni. :-)))

Veronika

Címkék: , ,


Hozzászólások:


Sziasztok! Ez (ti. a hogyan szálljunk ki?) egy roppant érdekes kérdés, különös tekintettel pedig a Veronika által elmondottakra. Mióta néhány évvel ezelőtt Mohari András jóvoltából megismerkedtem Ran oldalával és életmódjával, ott motoszkál a fejemben ez a bizonyos gondolat és figyelem, mi történik Rannal. A télen például tapasztalatszerző körúton beutazta az USA nagy részét. Útiköltségeit gyakorlatilag az olvasói állták, de amikor megfázott és tüdőgyulladásra utaló jelekről számolt be, csak az internetes doktorhoz fordulhatott (biztosítás hiányában). Száműzte ugyan a fosszilis üzemanyagú gépeket, de amikor gyümölcsfákat akart ültetni a farmján (ami inkább egy erdei birtok), akkor kiderült, legalább egy öreg furgon nélkül nem megy. Amikor először böngésztem végig blogját, még arról számolt be, hogy igen, van barátnője, néhány hónapja viszont több írást is szentelt a társkereső rovatoknak, mivel úgy látszik a kapcsolat nem volt tartós. Nyilván nagy kihívás egy ilyen élet, és Ran valószínűleg csak azért képes folytatni, mert még nincsenek gyermeki. Ha lennének, biztosan rettentően jól éreznék magukat egy vakáció erejéig az erdei farmon, de ha nem tennének eleget iskolakötelezettségüknek, a gyámügyi hivatal (rendkívül szigorú tud lenni) nagyon gyorsan beavatkozna.
Veronika leírt életmódja egy enyhe formája a „ walk away”-nek. Csak annyit vesz el és ad a civilizációnak, amennyi a zavartalan élethez okvetlenül szükséges. Van munkája, ráadásul csak 15km-re, ami kerékpárral jól elérhető – ez egy áldás. Van valakije, aki hasonlóan gondolkodik, így tehát nincs egyedül – irigylésre méltó. Autója, háztartási eszközei (TV) is vannak, tehát ki tudja fizetni a villanyszámlát és más egyéb szükséges árucikket is meg tud venni, amit nem lehet egyszerűen saját erőből előállítani, például az olyat, mint a cipő, ruházat, edények, bicikli, stb. Nem tudni vannak-e, voltak-e gyerekek, és mára már kirepültek?
Igen, én határozottan szeretnék így élni! Távol a város zajától, egy csendes, tiszta, kellemes kis faluban, ahol csak egy lépés a természet zöldje, ahol barátságosak az emberek és nincs még kiaknázatlan olaj, földgáz, réz vagy bauxit a határban. Mi kell tehát hozzá? Ran Prieur úgy kezdte, hogy hipp-hopp ott volt neki egy több hektárnyi erdőterület, ami még walk-away esetén is nyilván törvényesen a civilizáció játékszabályai szerint a nevén van. Nem tudom milyen szerencse, vagy szerencsétlenség útján jutott hozzá. Mennyibe kerül tehát egy olyan telek, amin ma gazdálkodni lehet, áll rajta egy ház, vagy legalább lehessen rá építeni, és olcsón fűthető legyen. Mennyibe kerül megvenni a szükséges gazdálkodási eszközöket? Miként jutok az ehhez szükséges tudáshoz? Ran Prieur ideje nagy részét azzal tölti, hogy az ilyen őshonos tudás tapasztalatait, magvait keresi-kutatja (a mai mezőgazdaságban széles körben elterjedt hibridek csak egyszer teremnek, elültetni való magvai nincsenek, illetve azok életképtelenek). Milyen állást lehet kapni úgy, hogy még kerékpárral elérhető legyen és főleg, hogy fedezze az életmóddal járó minimális költségeket? Lesz-e, partnerem, élettársam, aki velem tart? De igen, teljesen nyitott vagyok és kész szembesülni a lehetöségekkel...



Bocsásson meg minden érintett, ha valamit félreértettem vagy -olvastam, de nekem úgy tűnik, Veronika nem szállt ki a civilizációs börtönből, csupán a "vissza a természethez" romantikáját dicséri. Megtermeli és tenyészti, amit megeszik, de nem tudja megtenni, hogy ne dolgozzék, mármint valamely munkahelyen. Jelenlegi életformája fenntartásához hajnaltól késő estig fönn kell lennie.
Nem tudom, egy hektár föld mekkora, úgy értem, mint ökológiai lábnyom mekkora. Más szóval, hány kétszemélyes család fér el a faluban egy-egy hektáron?
Aztán: "Szóval azért vannak emberek, akik próbálnak jól élni." Nézetem szerint ez igencsak sakálra sikeredett. Tehát van, aki megpróbál jól élni (gondolom, Veronika magát is ide sorolja), és van, aki nem próbál meg jól élni, hanem a csúnya Elvevő városban lakik, ahol esetleg hamarabb eljut egy könyvtárba, színházba, hangversenyre, mint az, aki megpróbál jól élni. Hogy van ez?



Ahogy Ran Prieur is írja az általad olvas(hat)ott írásai egyikében: nincsen "kint" és "bent". Mindenki valahol van egy úton -- ott, ahol ő épp tud és akar tartani.

Veronika ökológiai lábnyoma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az enyém, e szempontból tehát ő kétségtelenül "kijjebb" van nálam. Függetlenül attól, hogy melyikünk a "jobb ember", ha ugyan van ilyen (szerintem persze nincs).

"Vissza a természethez romantikát" én nem hallottam ki a levélből. És erkölcsi ítélkezést sem azok felett, akik másként élnek. Veronika nem azt mondta, hogy ez az élet helyes útja, hanem pontosan azt, amit a Meghagyó törzsek mondanak: "Én imádok így élni."

Hogy az idézett mondat sakálos-e, az más kérdés. Ha az is, zsiráftanoncként csupán annyit tehetünk, hogy igyekszünk kihallani belőle az érzést és szükségletet. A magam részéről én örömöt hallok ki Veronika szavaiból, hogy olyan életmódot folytat, amely kielégíti a szükségleteit. Örül, hogy birtokában van azon készségeknek, amelyek alkalmassá teszik ezen életmód folytatására, továbbá hajlandóságot és vágyat hallok ki mindebből arra nézve, hogy e készségeket megossza mindazokkal, akik vonzónak tartják az ő életmódját.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta