Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, június 02, 2009
13:57
 
Csodafegyverre várók és felfedezők


Az 1980-as évek elején furcsa jelenség ütötte fel a fejét az USA egyes városainak homoszexuális férfi lakosai között. Ezen az emberek közül sokan belehaltak olyan betegségekbe, amelyek normális esetben nem halálosak. Aránylag gyorsan rájöttek, hogy a rejtélyes kór a szervezet immunrendszerét kezdi ki – ezért képtelenek a betegek meggyógyulni az amúgy kisebb jelentőségű betegségekből.

A betegséget 1981. december 1-jétől jegyzik mint önálló kórképet, végső nevét azonban csak később kapta meg. A köztudatban csaknem egy évig GRID néven volt ismeretes. E betűszó a „Gay-related immune deficiency” (melegséggel kapcsolatos immunzavar) kifejezés rövidítése, mert a kimondott feltételezés az volt, hogy a betegség titokzatos módon a homoszexualitással kapcsolatos. Amikor aztán rábukkantak az első olyan betegre, akinek bizonyosan soha életében nem volt homoszexuális kapcsolata, a paradigma megdőlt. Így kapta a betegség azt a nevet, amelynek rövidítésével aztán ismertté vált: „acquired immune deficiency syndrome” (szerzett immunhiányos tünetegyüttes), azaz AIDS.

Attól kezdve, hogy felismerték a bajt, természetesen rögtön keresni kezdték a gyógyítás útját. Egyrészt az orvosságot, amely a kialakult betegséget meggyógyítja, másrészt azt a valamit, ami megakadályozza a betegség kialakulását. Azonban egy ideig esély sem volt e téren az előrelépésre. Mindaddig, amíg meg nem találták a betegség okát.

A betegség okát, a később HIV-nek nevezett retrovírust 1983-ban és 1984-ben egymástól függetlenül fedezte fel két tudós, a francia Luc Montagnier, illetve az amerikai Robert Gallo. Ezen a ponton bebizonyosodott, hogy az AIDS semmilyen oki összefüggésben nem áll a szexuális orientációval: van egy vírus, amely ha bármilyen úton bekerül a szervezetbe, kialakíthatja a betegséget. A felfedezés hozzásegített az előzmények megismeréséhez is. Kiderült, hogy a HIV nem amerikai találmány, és nem a 80-as évek terméke, hanem afrikai import, amely csaknem negyedszázadra, 1959-ig vezethető vissza.

Ha a történetet Hollywoodban írták volna, nem pedig az életben, akkor ezzel, hogy az okot nyakon csípték, kisebb technikai nehézségek után okos tudósok tálcán kínálták volna az egylépéses megoldást: mind a gyógyszert, mind a védőoltást. Nem így történt.

2009-et írunk, de az AIDS-kutatásban döntő áttörésről még nem beszélhetünk. Ugyanakkor sok ember sok próbálkozásának köszönhetően történtek nagy előrelépések. Voltak persze kutatások, amelyek zsákutcának bizonyultak, de a HIV vírus ismeretében ma már léteznek orvosságok, amelyekkel a tünetmentes időszak évtizedekre kitolható, és ismertek azok a módok, amelyek révén valaki megfertőződhet, következésképpen ismertek azok a módok is, amelyekkel a fertőzés elkerülhető. Vagyis egyrészt a fertőzöttek számára aránylag komfortos élet biztosítható, másrészt tudatos életmóddal elejét lehet venni a további fertőzések kialakulásának.

Ha az AIDS-ellenes csodafegyver még nincs is a kezünkben, ezek az eredmények akkor is nagy eredmények. Olyan eredmények, amelyekhez a beugró nyilvánvalóan egy valami volt: az ok felfedezése és megértése. Amíg az AIDS-et „titokzatos betegségnek”, „Isten büntetésének” vagy „meleg pestisnek” tekintették, addig esély sem volt az előrelépésre. Amikor fölismerték az okot (a HIV vírust) – nos, azzal a helyzet nem oldódott ugyan meg, de megnyílt a lehetőség a helyzet lépésenkénti megoldása felé.

Sokaknak ez nem tetszik. Sokan még mindig a régi módon gondolkodnak az AIDS-ről, még mindig szívesen látják benne Isten büntetését, és (a számszerű tényekre fütyülve) tekintik azt a mai napig buzibetegségnek okokat – mivel a saját hiedelemrendszerük fontosabb a maguk számára, mint a tények. Tőlük nem várhatunk hasznos lépéseket az AIDS-ellenes küzdelem terén, álljanak elő akár a legbravúrosabb AIDS-megelőzőprogramokkal. Hasznos lépéseket azoktól várunk, akik új módon gondolkodnak róla. Ez a beugró a változáshoz.



A civilizációnk súlyos beteg. Haldoklik, alkalmasint a végóráit éli. A 60-as évek óta ezt mind kevesebben kérdőjelezik meg. Az viszont, hogy mi a gyógyulás, illetve a továbbfertőződés megállításának útja, vita tárgyát képezi, mégpedig azért, mert nincs egyetértés arra nézve, hogy mi a betegség oka. A legtöbben úgy gondolkodnak, és azt mondják, hogy a betegség „a fejlődés elkerülhetetlen velejárója”, az ok pedig „az ember gyarló természete” vagy „Isten kifürkészhetetlen akarata”.

A 90-es évek elején aztán előállt egy ember, és azt mondta: szó sincs elkerülhetetlenségről, és szó semmilyen erkölcsi tényezőről, pláne Isten titokzatos akaratáról. A civilizáció betegsége nem új keletű, nem a legutóbbi egy-két évszázad félresiklásának eredménye, hanem születése pillanatától bukásra volt ítélve. A betegség oka pedig az a három alappillér, amire a civilizációnk épül. Az első a totalitárius mezőgazdaság (vagyis az a gyakorlat, amely a bolygó egészét az embert tápláló gépezetnek tekinti). A második az a hol kimondott, hol kimondatlan hittétel, hogy az emberi életnek ez az egyetlen helyes útja. A harmadik pedig az a hiedelem, hogy „mi vagyunk az emberiség, és mindig is így éltünk”, vagyis annak kollektív elfelejtése, hogy az emberiség hárommillió évig nem totalitárius mezőgazdászként élte az életét, s amikor ez megváltozott, a változás akkor sem „az emberiség” életében történt, hanem az akkor létező sok ezer kultúra egyikében. E kultúra aztán nem hagyta, hogy a többi kultúra továbbra is éljen a maga módján, hanem leigázta, asszimilálta vagy megsemmisítette őket.

Az ok tehát megvan – a tényekkel nem lehet egykönnyen vitába szállni. Sokan azonban még mindig régi módon gondolkodnak, és továbbra is morális okokat keresnek, Istenben vagy az emberi természetben szeretnék megtalálni az okokat – mivel a saját hiedelemrendszerük fontosabb a maguk számára, mint a tények. Tőlük nem várhatunk hasznos lépéseket, álljanak elő akár a legbravúrosabb programokkal. Hasznos lépéseket azoktól várunk, akik új módon gondolkodnak róla. Ez a beugró a változáshoz.

Mások elfogadják, hogy ez az ok, de az orrukat húzzák: „Na jó, tegyük fel, hogy ez az ok – de mindez semmit nem ér, ha az ok megtalálója nem adja a kezünkbe az egylépéses megoldást.”

Nincs egylépéses megoldás. Nincs csodafegyver. Az ok ismert, és ennek ismeretében számos lehetősége van kinek-kinek, hogy ilyen-olyan változásokat eszközöljön. Akár azért, hogy önmagát vagy szeretteit mentse, akár azért, hogy környezetében útját állja a további fertőzésnek.

A civilizáció nem az élet egyetlen helyes útja, mivel az életnek nincs egyetlen helyes útja. A civilizáció börtönéből való kilépésnek sincs egyetlen helyes útja. Utak vannak, ösvények, és nincs garancia egyikre sem. Lehetőségek vannak – és kockázatok. Némelyik ösvény tán szakadékba vezet. A másik út zsákutcának bizonyul. A harmadikon szaladva addig menekül valaki, amíg egyszer csak észre nem veszi: rég maga mögött hagyta, amitől menekült – pontosan tán meg se tudná mondani, hogy mozgásának melyik fázisában. A negyediken csak vergődik valaki sokáig, végül visszafordul – vergődésével azonban öntudatlanul is utat készített másoknak, akik könnyedén tovasétálhatnak. Az ötödik meg... A hatodik pedig...

A hetedik te magad légy.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


A kutatásnak az előfeltétele a remény, hogy létezik valamiféle megoldás.



Kétségtelen; ez a másik előfeltétele.



Sziasztok! Nem szeretnék kukacoskodni és ezért csak óvatosan jegyzem, meg, hogy bár e tényeket valóban jól ismerjük, de az okokról és az időpontokról továbbra is folyik a találgatás. Konkrét leszek: bár világosan megértettük, hogy a totalitárius mezőgazdaság milyen pusztítással jár, nem tudjuk, hogy mi vezette oda a meghagyó embert, hogy feladja korábbi életmódját és áttérjen a sokkal időigényesebb, totalitárius mezőgazdaságra. Ezt azért vetem fel, mert a megoldás nagyban függhet e lényegi pont tisztázásától. Daniel Quinn egy 10000 évvel ezelőtti körülbelüli időpontot ad meg. William Ruddiman kutatásai alapján 8000 évvel ezelőttre teszi a nagyfelületű mezőgazdaság kezdetét. Steve Taylor viszont James DeMeo kutatásait értelmezve 6000 évvel ezelőtti eseményt nevez meg: lásd őnála „The Ego Explosion”. Azt is meg kell jegyezni, hogy Daniel Quinn ezekről a kutatásokról az Izmael írása közben még nem tudhatott, mert azok csak jóval később lettek publikálva.


Összefoglalom: Az Izmael megjelenése után több szálon folyik tisztán tudományos kutatás arra vonatkozólag, hogy mi lelte a meghagyó embert az utolsó jégkorszak utáni felmelegedés időszakban, azaz i.e. 8000 és i.e. 4000 között. Arra is ki kellene terjedni figyelmünknek, hogy a Balázs által elkészített naptárt (ahol tudniillik a Homo sapiens december 1.-én jelenik meg) rendszeresen beköszöntő jégkorszakok tarkítják. Az emberi lét 3 millió éve alatt (azaz egy naptári évskála) mintegy ötvenre tehető a jégkorszakok száma. Ez szinte hetente egy jégkorszak! Miben különleges tehát ez az utolsó? Miért nem kezdtünk el a totalitárius mezőgazdálkodást már az utolsó előtti felmelegedés korszakában?



A HIV/AIDS témához annyit hadd mondjak, hogy jóllehet nem a melegek betegsége, de Magyarországon az egy adott évben regisztrált új fertőzöttek többsége még mindig homoszexuális kapcsolat útján fertőzödik meg. (Sajnos most nem találom a statisztikákat mutató honlapot, de 2006-ig biztosan így volt.) Igaz, egy kiszűrt új fertőzöttre 8-10 kiszűretlen jut, és a magyar melegek (is) talán öntudatosabbak szüretkezés terén, így valószínűleg torzít a statisztika. Mindenesetre nem árt észben tartani azt a modern mémet, hogy "dugáshoz használj óvszert és síkosítót":)
Ádám


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta