Egy beszélgetésben fölmerült a régi-régi téma: mily sokat árt a Meleg Méltóság Menetének, hogy egy csomó transzvesztita is fölvonul. Hogy rajtuk (továbbá a zenés kamionok platóján vonagló, műfaszokkal és műbibliákkal felszerelt műfiúkon és műlányokon) azok is megbotránkoznak, akik egyébként aránylag jóindulattal figyelnék a felvonulást. Hát kell ez? Miért engedjük ezt, miért nem teszünk valamit?

Válaszként három dolgot tudtam-tudok mondani.

Az egyik egy történelmi adat, amiről sokan szívesen megfeledkeznek: 1969 nyarán, New Yorkban az egész melegmozgalom azzal kezdődött, hogy az egyik legrosszabb hírű buzibár (a Stonewall Inn) törzsközönsége – néhány felbőszült travi és buzikurva – megelégelte az állandó, megalázó rendőri zaklatást, és a levetett tűsarkúikkal és egyebekkel a bár előtti utcán nekiestek a zsaruknak. Az ellenállás előbb helyi, majd országos, végül nemzetközi mozgalommá terebélyesedett – ennek gyakorlati eredménye minden mai melegjog. A Stonewall-lázadás emlékére tartották meg következő évben az első melegfelvonulást. Travikkal és buzikurvákkal. Így indult az egész, nem pedig decens, öltönyös-nyakkendős szalonmelegek diszkrét sétálásával. Ennek „diplomatikus” eltagadása egyszerű történelemhamisítás.

A másik a kettős mérce: azok a úriemberek, akik egy-két félmeztelen, sztreccsnadrágos buzi láttán lihegve kapkodnak, hogy apokalipszist vízionálva azonnyomban megírják a felnövekvő ifjúság erkölcséért aggódó tiltakozó írományaikat – ugyanezen urak, amikor azt látják a tévében, hogy – más jellegű rendezvényeken – egy szál nyuszifülbe öltözött, nagycsöcsű, szőke cicababák rázzák a seggüket, érdekes módon soha nem ragadnak a kezükbe tollat vagy billentyűzetet. Valószínűleg azért nem, mert épp foglalt a kezük, teccikérteni...

A harmadik dolog pedig egy idézet, történetesen önmagamtól. A Fundamentmum c. folyóirat 2008/3–4. számában Halmai Gábor készített velem interjút, amely A „majdnem egyenlő” a „nem egyenlő” eufemisztikus megfogalmazása címmel jelent meg. Az interjú utolsó kérdését és a rá adott válaszom első felét idézem:

Véleménye szerint valóban öncélú és provokációnak tekinthető az ilyen jellegű felvonulás, és ezért inkább hátráltatja, mint elősegíti a másság társadalmi elismerését, ahogyan azt több közíró is állította a közelmúltban (Tóta W. Árpád szerint – amint Ön is utal rá a blogjában – „az egész meleg közösség évek óta néhány exhibicionista foglya”)? Amit Tóta W. Árpád írt, az valóság. Tóta W. éppen csak azt mulasztotta el, hogy az igazat is megírja, ne csak a valódit. A nyilvánosság elé nem lépő többség mindig és minden téren a nyilvánosság elé lépő kisebbség „foglya”. A (bármelyik oldali) szavazó tömegek nem olyan hülyék és korruptak, mint a (bármelyik oldali) publicisták és politikusok – a túloldali többség mégis e kisebbséget szemlélve alkot róla véleményt. Sőt, ehhez emberek közé sem kell menni: ha a piacon paradicsomot akarunk venni, akkor az alapján döntünk, hogy melyik standnál vásárolunk végül, hogy melyiknél szebbek a felső sorban lévő paradicsomok. Ha nagyot akarunk mondani, akkor mondhatjuk azt drámai hangon, hogy a ládában alul lévő paradicsomok a felső sor foglyai. OK, és akkor mi van? Az emberi megismerés így működik: az egészet mindig a részből igyekszik megismerni. Ebből erkölcsi kérdést csinálni az én szememben meglehetősen visszás. A felvonulás – műfajából adódóan – óhatatlanul „bevonzza”azokat, akiknek a személyiségében eleve jelen van valamilyen mértékű exhibicionizmus – a szó legtágabb, Ady Endre-i értelmében. („Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak.”) Ebbe a körbe nemcsak a minden rendű és rangú művészek (zenészek, színészek, írók és költők) tartoznak bele, hanem a testi adottságaikból élő modellek és a transzvesztita bárénekesek is – akkor is, ha viselkedésük nem találkozik a felvonuló (vagy fel nem vonuló) melegek többségének ízlésével. Ennek lehet örülni vagy nem örülni, és emiatt – vagy más miatt – a felvonuláson részt venni vagy nem részt venni. Egyet nem lehet: bármifajta elitista alapon jogosítványokat osztogatni, hogy „te megfelelően öltözködsz és viselkedsz, úgyhogy jöhetsz felvonulni; te kihívóan öltözködsz, menj haza szépen”. Egyrészt – szerencsére – senki ember vagy szervezet nincs olyan pozícióban, hogy magára vegye (a többiek pedig elfogadják tőle) ezt az osztályfőnök-szerepet. Másrészt ha ez meg is történne, e kirekesztősdivel a melegmozgalom önmagát, a gyökereit tagadná meg, és ugyanaz lenne a sorsa, mint Orwell Állatfarmjában az emberek elnyomása ellen fellázadó disznóknak, akik a végén olyannyira asszimilálódtak az emberek közé, hogy amikor „az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, (...) már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó”. Nem értek egyet azokkal, akik akár a felvonulókat, akár ellenkezőleg, a fel nem vonulókat a meleg jogegyenlőség kerékkötőjének állítják be. Ezzel kapcsolatban is úgy gondolom, hogy nincs „egyetlen helyes út”. A melegmozgalom jelképe, a szivárványszínű zászló nem feltétlenül csak arra a sokszínűségre utal, hogy léteznek szexuális kisebbségek, hanem arra is, hogy a szexuális kisebbségeken belül vannak harcosabbak és vannak szelídebbek, vannak a többségtől látványosan elütően kinézők vagy viselkedők és vannak rejtettebbek, vannak hívők és vannak ateisták, vannak odamondogató showmanek és vannak higgadtan érvelő értelmiségiek. Ebben a kavalkádban, úgy gondolom, a felvonulásnak is megvan a maga helye és szerepe. A melegekkel szemben ellenérzéseket tápláló emberek is sokfélék. Lehet olyan, akit egy lábjegyzetekkel gazdagon ellátott tanulmány fog megszólítani, és lehet olyan, akit egy tuctucos zeneszám a kamionról.

Kiegészítések:

1.) A tényszerűség megkívánja, hogy megemlítsem: a bevezetőben idézett „csomó transzvesztita” a tavalyi pride-on szám szerint 2 fő volt. Hogy 2 főt is lehet úgy fényképezni, hogy kétezernek tűnjön, az a technikát minősíti, nem a melegeket.

2.) Ízlések és pofonok, mint tudjuk, különbözőek. Van olyan bizonyára, meleg is meg szimpatizáns heteró is, akinek a két travi is kettővel több az általa ideálisnak tartottnál, s ezért nincs megelégedve a felvonulás összetételével. Aki így gondolja, az egy dolgot tehet, hogy ez az összetétel megváltozzék. Jöjjön ki a felvonulásra a nkei tetsző megjelenéssel, és hozzon magával még egy embert. Meg még egyet. Meg még egyet.

Ezer felvonulónak két transzvesztita a két ezreléke: nem nagy, de érzékelhető arány. Kétszázezernek (ahányan az európai fővárosokban vesznek részt a melegfelvonuláson) jószerével kimutathatatlan hányada.

Tanulság: miénél nagyobb benned az ellenérzés az ún. „extremitásokkal” szemben, annál inkább gyere el holnap!

Címkék: Melegség, Világ+ember

---