Jgy szerint:

Balázs, startból: együttérzek és vágyom rá, hogy ne érezd magad magadra hagyva az ügyben.
Első kör után: nem tudom, vigasztal-e, megnyugtat-e, de szerintem az együttérzéshez még csak nem is kell legmelegbarátabb heterónak lenni. Nap mint nap történnek ilyen balesetek, amikor valaki társaságban zsidózik, szinglizik, alkoholistázik, és nem veszi észre, hogy zsidó, szingli vagy alkoholista is van a közösségben.
Második kör után: a történetnek van pozitív olvasata is. Igazolást nyert, hogy a melegek annyira nem is "mások", hiszen a nő nyilván heterónak nézett benneteket. (Ez úgy hangzik, mintha el akarnám jópofizni, de teljesen komolyan mondom.)
Érdekelne még, Steo hogyan élte meg.

 Jgy szerint:

Újraolvasva a kommentet: nem szeretném, ha olyan látszat keltődne, hogy el akarom bagatellizálni a téged ért traumát. Így hát a cél ugyanaz, mint a start volt.

 Steo szerint:

Amikor ez az ominózus mondat elhangzott, épp a teámat ittam. Önkéntelenül is megbicsaklott a bögre a kezemben, és igyekeztem teljesen "belebújni" a bögrébe.
Szorongani kezdtem, nem vitás.
Ott ültünk Balázzsal, és mindketten igyekeztünk a magunk módján levezetni a bennünk indukálódott szorongást, feszengést, dühöt.
Mindebből a hölgy semmit sem vett észre, mert noha Balázsnak magyarázott, és kezdetben rá is nézett, mikor ehhez a részhez ért, - ki tudja mennyire tudatosan vagy csak egyszerűen ösztönösen - a lányra pillantott, és a buzizást az ő szemébe mondta.
Én hamarabb túltettem magam a dolgon, talán két ok miatt:

Egyrészt mert ilyen típus vagyok, másrészt mert úgy gondolom, hogy ez a hölgy csupán egy "tanult" viselkedésformát mutatott. Szerintem, ha coming outolnánk neki, semmi baja nem lenne velünk.

Több olyan barátom is van, aki a coming outom előtt nagyjából ilyen szinten buzizott, mint ez a hölgy. Miután megtudták, hogy meleg vagyok, azonnal elfogadták, empátiával közeledtek felém.
Kiderült, hogy egy valótlan kép élt bennük a melegekről, és szerencsére az egész gondolkodásmódjuk megváltozott a témával kapcsolatban.

 Jgy szerint:

Steo, köszönöm, hogy leírtad. Amit a "tanult" viselkedésformáról mondasz: én is úgy képzeltem. Szerintem (óvatos tipp) a magyarországi antiszemiták 75%-a még nem látott zsidót, vagy nem ismerte föl, ha látott. Ettől persze, az eset még bántó és lehangoló. Neked is együttérzésem.

 Steo szerint:

Köszi Jgy!

 Balázs szerint:

Köszönöm a startot.

Ami pedig az értelmi meglátásokat, megjegyzéseket illeti, azokkal egyetértek.

 Unknown szerint:

Balázs, ezek a dolgok mindennaposak. Amennyiben veled nem így történnek annak szívből örülök. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem jogosak az érzéseid.

Igy: Én azért az alkoholistákat nem hiszem, hogy összemosnám a többivel. Hozzáteszem a szingliket sem értem. Nem igazán látom az összefüggést.

 Balázs szerint:

Az alkoholdependencia betegség, amelyet ugyanúgy nem válaszott magának senki, mint a zsidóságát vagy a melegségét (ami nem betegség), és amelyet ugyanúgy megszenved ő maga is, mint a környezete. Azaz jobban.

A szingliséggel kapcsolatban idézném Polcz Alaine Életszakácskönyv szingliknek (egyedülállóknak, özvegyeknek és cölibátusbanélő papoknak) című könyvének pár sorát:

Ki a szingli? Az autonóm személyiség, aki öntudatosan vállalja függetlenségét; vagy aki szándéka ellenére él egyedül (mert elvált, mert nem talált társat magának, vagy meghalt a társa, özvegy, vagy a hivatása miatt él egyedül - és még sorolhatnánk a különböző változatokat).

Négy évvel ezelőtt A Fidesz egyik vezető kampányarca "szinglihordákról" beszélt; ezekben a jobboldali-konzervatív-kereszténydemokrata körökben a szingli ugyanúgy szitokszónak számít, mint a buzi.

Ez az összefüggés.

 Ádám szerint:

Én a bajt speciel nem a homofóbiában látom (sőt kétlem, hogy valóban erről lenne szó, nem pedig csak valami átgondolatlan beidegződésről), hanem abban, hogy azonosulsz a függő helyzeteddel, és ebből azt a konklúziót vonod le, hogy nincs mód a változtatásra. Tegyük át a dolgot a szemszínre: "Nádasdy Ádám remek fickó, csak az a baj vele, hogy kék a szeme." Ha neked is kék a szemed, erre minden további nélkül azt mondtad volna kb.: "De hiszen nekem is kék a szemem, miért lenne az baj?" Én tehát itt egyfajta internalizált homofóbiára gondolok, és ezt látom inkább a problémának, hogy ti. az ember nem feltétlen tudja ezt ugyanúgy kezelni, mint a szemszínt. (Láner Laci írta egyszer Nádasdyról, hogy úgy beszélt a melegségéről, mint ha azt mondta volna, hogy ő szereti a spenótot. Vajon hányan képesek erre?)

A homofóbia eltüntetéséért tehát szerintem akkor tehetjük a legtöbbet, ha az internalizált homofóbiát felszámoljuk magunkban, mert akkor fogunk tudni adekvát módon reagálni, ami a másik ember szemét is felnyitja. (!) Ezáltal nem feltétlen fogjuk megtenni azt a szívességet, hogy rosszul érezzük magunkat, ha erre megjegyzést tesznek, hanem őszinte meglepődéssel nézünk az illetőre: "Úgy érti, hogy magának [sic!] gondot okoz az, ha valaki meleg?" (Kb. úgy, ahogy a kék szemre vonatkozó averzióra reagálnánk.)

Remélem, nem veszed ezt kioktatásnak -- NB, lehet, hogy hasonlóan reagáltam volna én is, vagy legalábbis nem feltétlen úgy, ahogy leírtam. A lényeg, hogy a változás kulcsa szvsz a Te kezedben van...

 Unknown szerint:

Igen az egyik egy betegség, a másik egy vállalt életforma vagy állapot, a harmadik pedig egy veleszületett tulajdonság. Ne érts félre egyátalán nem arról van szó, hogy bárkit is bántanék akiket érint bármelyik, de nem is egyformán állok ezekhez a dolgokhoz és most itt nem negatív, illetve pozitív megkülönböztettésről van szó, csupán annyi, hogy ezek közül kettőn változtatni lehet, ami a véleménynyilvánításban is megmutatkozhat.

 Balázs szerint:

Ádám: 1.) Azért nem tartom megfelelőnek a példát, mert a kék szemszínt senki nem tekinti bajnak -- és ez nem járulékos körülmény, hanem éppen a kérdés lényege.

2.) Ha szalonbuzizás helyett szalonzsidózást enged meg magának, az adott helyzetben akkor sem reagálhattam volna másképp, pontosan azért, amit leírtam: hogy ha közvetve is, de egzisztenciálisan függő viszonyban vagyok tőle. Ezért önérzet ide vagy oda, a választási lehetőségeim köhzött nem szerepel, hogy bármilyen témában is kellemetlen érzést generáljak benne. Ismersz jól: milliónyi más szituációban ezt megtenném és meg is tettem már és meg is fogom. De ha valaki épp a műtőasztalon fekszik, az élete épp ki van szolgáltatva az orvosának, akkor ha nem konfrontatív módon reagál egy buzizásra (zsidózásra, pirézezésre stb.), az nem internalizált homofóbia (antiszemitizmus, xenofóbia stb.), hanem egyszerűen a szükséglet-hierarchia egy alsóbb szintjén való önvédelem.

Molnár: Senki nem akar egyenlőségjelet tenni különböző állapotok közé minden szempontból, tehát ez ellen fölösleges érvelned.

Az azonban kétségtelen, hogy bizonyos szempontból tehető egyenlőségjel sok (egyébként lényegileg különböző) állapot, helyzet, személyiségvonás stb. közé.

A képlet: X és Y beszélgetnek. X tesz egy dehonesztáló megjegyzést egy Z csoportra, amelyről nem tudja, hogy Y is a tagja, és a helyzetből nyilvánvaló, hogy amennyiben tudná, nem tenne ilyen megjegyzést. X pedig nincs olyan társadalmi helyzetben, hogy kifejezhesse a rossz érzését Y felé.

Ennyi. A többi mellékes.

Hogy Y milyen módon és milyen időtartamra vált Z csoport tagjává (úgy született, maga választotta egy rossz döntéssel, maga választotta egy jó döntéssel, belesodródott, belekényszerítették, életre szóló a helyzet, pár hónapra szól a helyzet, már nem is aktuális rá, de évekkel ezelőtt az volt, és empatikus egykori önmagával) -- a kérdés szempontjából mindez mellékes.

Z pedig tényleg bármi lehet: pozitív vagy negatív értékek hordozója, ill. értéksemleges. Meleg, zsidó és szingli és alkoholbeteg mellett lehet rákos, lehet HIV+. Lehet, hogy nem is X, hanem az ő kedvese (gyereke, szülője) rákos (vagy alkoholbeteg vagy HIV+). Lehet költő, lehet balett-táncos vagy kőfaragó. Lehet rendőr, lehet BKV-ellenőr és lehet III/III-as. A helyzet szubjektív megélése szempontjából mindez teljesen irreleváns.

Ez az analógia alapja, nem több.

 Ádám szerint:

ad 1.: Igazából direkt írtam olyan példát, amit senki sem tekint bajnak: ti. szerintem a melegséggel szembeni ellenérzésekre is úgy kellene reagálnunk, ahogy egy marslakó tenné: "ezt hogyhogy problémának tartja?" Épp erről beszélek, a velünk született naivitás visszaszerzéséről: hogy ugyanúgy képesek legyünk spontán feltenni bizonyos kérdéseket, mintha a melegkérdés az emberiség történetében sohasem merült volna fel. Ez persze alighanem messzebbre vezető téma.

A marslakót behelyettesíthetjük egy kellően empatikus heteroszexuálissal is, és megnézhetjük, ő hogyan reagálna (a saját identitását leszámítva). Vö.: „Az alapvetően protestáns Dániában az uralkodó nem nehezményezett, nem ítélt el, hanem – a modern legenda szerint – egyszerűen kitűzte magára a sárga csillagot, s vele együtt az egész nép. Következésképpen Dániában nem történtek tömeges deportálások.” (Forrás)

ad 2: „ha nem konfrontatív módon reagál egy buzizásra (zsidózásra, pirézezésre stb.),”
A dolog keserű lenyelése és a konfrontatív reagálás között én azért látok egy harmadik utat, aminek az a neve, hogy EMK. Az őszinte meglepődést, amit írtam, én ide sorolnám, bár az EMK keretein belül valószínűleg többféle út is elképzelhető.

Én azt hiszem, úgy oldottam volna meg (ha van alkalmam előre felkészülni egy ilyen helyzetre, mint ahogy Neked nem volt), hogy elmondom: "Engem zavar ez a fogalmazás, mert vannak meleg barátaim." (A személyes érintettség említése potenciálisan korlátot emel az én és a te közé, ezért nem hoznám ide: a meleg ismerős megléte könnyebben átérezhető állapot, mint a melegnek levés.) De Te talán tudsz EMK-sabb megoldást is.

Lehet, hogy én is félnék egy ilyen függőségi helyzetben, bár én azt vallom, hogy hosszú távon megéri a félelmet félretéve cselekedni. Hiszen még az is előfordulhat, hogy nem lesz hátrányod abból, ha szóvá teszed a dolgot, és végül is ez a lehetséges legjobb forgatókönyv.

Ui. Ne haragudj, hogy rágódom ezen: nem a vita kedvéért teszem, hanem mert szerintem ez a kérdés többet is megér annál, semhogy egyszerűen csak bekerüljön a "brühühü" dobozba, annál ez többeket érint. Szívem szerint vágyom egy konstruktív megoldásra, azért foglalkozom vele.

 Ádám szerint:

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

 Balázs szerint:

Ennek (és a posztban belinkelt két korábbi posztban leírt történetnek) épp az a specialitása, hogy váratlan. Hogy a legkiszámíthatatlanabb helyzetben éri utol az embert, a legkülönfélébb módozatokban, és nem lehet ezek mindegyikére felkészülni. A (bármilyen) kisebbség szándékolatlan megbélyegzése minden szituációban megtörténhet -- ezért nem tartom hatékony megoldásnak, hogy utólag kidolgozzak (-zunk) egy alternatív, "mi lett volna, ha" forgatókönyvet valamely konkrét helyzetre. (Lólopás után lakatot tenni az istállóra.)

Persze nem akarom bagatellizálni azt a feszültséget, amely benned (ha jól értem) keletkezett a történetet olvasván, és amely megoldás keresésére sarkall.

Csak arra szeretnék rámutatni, hogy a megoldás keresése e helyzetre a te szükségleted, a te térképed része. Az én térképem ugyanezen pontján egy másfajta szükséglet volt: a rossz érzés (fájdalom, ha tetszik) megosztása iránti vágy, és az empátia igénye (amit Jgy startjával meg is kaptam).

 Unknown szerint:

Nálam szorongás áll fenn. (ma már tudható, hogy a Hashimoto és az autoimmun váltotta ki, de ezt 20 éve még nem tudták megállapítani-csak lehülyéztek! Mert akinek bármi neurológiai ügye van, azt a közvélemény hülyének tartja..)Nem tudok kilépni a lakásból, ezáltal egy csomó, sőt talán a teljes életből kizárva magam.. mégis-- még a családom is úgy kezel, mint aki ezt direkt, stb csinálná.. egyféle "leprásként".. pedig a vesztességeket magam élem meg, nekik ez nem jelent gondot, mindég dolgoztam, többet is, mint tettem volna "normálisan", nem költöttem (az okok) mindég elővehető vagyok, pl mint nagymama.. mégis én vagyok a "deviáns".. Szerencsém, hogy vannak, ha nem is extra, de kis tehetségeim, így érnek sikerek.. és nem vagyok depire hajlamos.. azért fáj!!

 Balázs szerint:

Köszönet ezért az őszinte megosztásért.

 Eszter (r) szerint:

1. Nééééézd Balázs! Sikerült! (mármint hozzászólást írnom!)

2. Valamit felfedeztem ebben a történetben, amit itt a vitában mintha nem találnék.(ha mégis van, tudd be a diszlexiámnak, hogy átsiklottam felette!)
Szerintem egy fontos dolog, hogy miért nem tetted szóvá. Nem hiszem, hogy a szokásos "jaj! Meleg vagyok, mit fognak szólni!" típusú félelem volt. Én nem ezt vettem ki a szavaidból. Nem! Nekem az tetszett nagyon, hogy átgondoltad, mi éri meg neked. Ne haragudj, lehet, nem ismerlek eléggé (biztos!) de nem vagy olyan, hú de kompromisszumképes személyiség néhány igen fontos kérdésben. Most mégis felmérted, kell-e lépned. Szerintem ez is fontos. Az ember persze füstölög magában. Fáj, ha buziznak, vagy ha a disz-eseket lehülyézik (mindkettőt tapasztaltam elég sokat). De vajon, ha vitát robbantasz ki az adott helyzetben, az adott kérdésről, változik valami, leszámítva, hogy valami a jövődet formáló dologtól veszed el a drága időt? Az a valaki, akkor is buzizni fog, mi a különbség, hogy előtted teszi-e vagy csak mások előtt? Az akkor is ugyan olyan sértő marad.
Azt gondolom, ha valaki csak a nevedet ismeri, és egy kicsit körülnéz a neten, sokat megtudhat rólad.
Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben ez meghunyászkodás, vagy gyávaság lenne. Én ezt megfontoltságnak érzem. Szerintem segít, hogy ha ugyan ezzel az emberrel más helyzetben is találkozol (mert biztosan fogsz) Már gondolkodás nélkül, egy könnyed csuklómozdulattal a helyére teszed, csupán mert már tudod, mit várhatsz tőle…

 Tomas szerint:

Még nem szokta meg a társdalom azt, hogy vannak melegek. Ehhez idő kell. Kétségtelen. Vagy talán soha nem is fogják megszokni.

Nekem is hasonló sztorim van. Fiatal, kezdő főiskolai tanársegéd, aki szeretne bevágódni a hallgatóknál. Idióta, buzizós vicceket lök a képünkbe és majd azt hiszi nevetünk rajta. Vihogós lányok egy csoportja nevetett is. Én "mit akar itt ez a manusz...?" fintorral felvontam a szemöldököm.

Eddig három hasonló eset volt, mikor megjegyzést fűzött a homokos világról. Már az első óta semmibe veszem a "tanár urat.."

 egy anya szerint:

Szia Balázs :)
Sokadik kommentelőként nemigen tudok már újat hozzátenni a beszélgetéshez, mégis fontosnak tartom, hogy egyáltalán reagáljak arra, hogy olvastam. Nem a múltkori félreértés miatt, hanem mert az ilyen apró helyzetek felett könnyen elsiklunk, elintézzük azzal, hogy apróság, holott sokáig, akár évekig is hordozzuk magunkban. Nem tudjuk elfelejteni...és tényleg mindegy, hogy milyen témában...bennünket L. révén a cigányozás érint leginkább.
Sokszor látom-hallom, tud már különbséget tenni helyzet és helyzet között. (amiről Eszter írt)
Amikor az ifi közösségben megkérdezte tőle az atya, hogy "anyád-apád-tesóid ismerem, mind majdnem szőke, hát te miért vagy barna?" simán rávágta az igazságot. Atyánk hetekig lelkibeteg volt tőla, L. meg vigyorgott belül is. Amikor anyák napján a tanító néni hülye szöveget akart vele megtanítani, akkor kívül vigyorgott, belül zokogott. Jelzem, a tanító néni pontosan tudta, mi a helyzet. Amikor egy lükegyerek hozzávágja, hogy te cigány-roma keverék...akkor csak les...mit is lehetne erre mondani?
Szóval azt hiszem, a te eseted ez a harmadik kategória...több okból kifolyólag. Először is, hogy kerül egy dramaturgia órára a homokos lét, mint olyan. Másrészt érdekelne, hogy lehet valaki kicsit homokos, ha nem a homokozóból lépett ki éppen...lényegében a hölgy azt sem tudja, miről beszél. És ilyenkor nem is lehet rá mit mondani.
Ja, és tök jó, hogy ilyen dolgokat tanulsz! :)
Üdv, Virág.

 Balázs szerint:

Szia Virág,

örültem a kommentednek, köszönöm! :)

Balázs

 Eszter szerint:

Néhány napos külföldi útról visszatérve olvasom a megjegyzéseket. Van egy oldala ennek a banalitása miatt szörnyű történetnek, ami engem most kiváltképp szíven üt.
Nevezetesen a kiszolgáltatottság. A elmúlt napokban 2x keltem át az ukrán-magyar határon Záhonyban. Katasztrofális tömeg, vécé, melegedő nincs. A határőrök és vámosok közönyös önkénye ellen nehéz volna szót emelni, hiszen a határ az ő territóriumuk.

Szörnyű, mikor a méltatlanság ellen az ember nem mer szót emelni. Én szégyellem magam ilyenkor: így válik az áldozat lélekben bűnössé (azaz persze inkább bűntudatossá).

És persze ismerem bőven a (szalon)zsidózást... és azt is, hogy bennem miféle érzéseket kelt...Úgyhogy balázs, fogadd őszinte együttérzésemet.

 Balázs szerint:

Köszönöm , Eszter. Az együttérzést is, a sharinget is.

 Eszter szerint:

Bocsánat, természetesen gépelési hiba a kis b a "balázs"-ban. Kérlek Balázs, jóvátétel képpen fogadd el ezt:

BALÁZS

 Névtelen szerint:

jo kezdet

 Névtelen szerint:

Szervusz Balázs, Csak úgy nyelem mint kacsa a nokedlit az írásokat, s reagálásokat.
Egy valamit viszont hiányoltam (bár te voltál ott, te érezted a szitut), a történetben szereplő hölgyet megillető (hogyanishívják?) előítéletmentességet. Sokszor többet gondolunk bele abba ami nem is, esetleg érzékenyebb a lelkünk?...

A történet:
"nevetett is, és kedvesen megkérdezte, hogy miért idézem én annyit Nádasdyt. És választ se várva elmondta, hogy mennyire imádja őt, és hogy Shakespeare-t is fordít, és hogy milyen egy klassz ember, stb."
"Egyetlen ( - hát igazán jó férj lett volna az oldalamon, nagyon jóképű fiú volt, de sajnos csak az volt a - ) baj van vele, hogy egy kicsit homokos ( - jaj istenem, most azt hiszik a tanítványaim hogy homofób vagyok, valahogy menteni kéne a menthetőt, gyorsan mondok valami pozitívat-), de neki még az sem árt.


Vagy valami hasonló. (Nem tudom érthető voltam-é, néha vannak gondolataim, csak nagyon nehezen tudom megfogalmazni, illetve papírra vetni őket.)
Maradok továbbra is olvasód,

Mazsolesz

 Balázs szerint:

Jogos a szempontod. Amikor ezt írtam, fel voltam dúlva, és választanom kellett, hogy az illetővel vagyok empatikus, vagy önmagammal, a saját feldúltságommal. Ez utóbbit választottam, és nem is bánom: fontos volt nekem, hogy leírjam.

A történet folytatásaként: az illető hölggyel a továbbiakban is nagyon jóban voltunk, és adtam neki dedikált köünyvet, amit el is olvasott, márepdig azokból egyértelműen kiderül, hogy merre hány méter velem kapcsolatban. És ezt követően is jóban voltunk.

A poszt amúgy, ahogy emlékszem (most nem olvastam vissza az egészet) nem arról szólt, hogy ő milyen ember, hanem arról, hogy én egy adott helyzetben hoy éreztem magam.