Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, július 06, 2010
08:54
 
Törvényesített izomagymosás


Ha valaki azt mondja majd, hogy én egy elhízott, elkényelmesedett sznob vagyok, nem tiltakozom, de meg kell mondjam, nekem már azt nehezen vette be a gyomrom, amikor annak idején a jó öreg TF-et Testnevelési Egyetemmé léptették elő. Aztán Deutsch Tamásnak diplomaajándékul – mivel kocsija már volt – Orbán Viktor csinált egy Sportminisztériumot. Ezt követően mindazok számára, akik igaz magyarok (szemben a strigákkal, vagyis azokkal, akik a Kun Bélák Magyarországához tartoznak), a politika (úgy is, mint társadalomtudomány) jelszava egy a B-középből szabadult csatakiáltás lett. Nemrég egy olyan embert választottak a Magyar Köztársaság elnökévé, aki nyilvánvalóan jó tanuló, jó sportoló, csak épp nem tudja, mi a különbség a házelnök és a köztársasági elnök között.

És most a legújabb: 1. osztálytól 8.-ig mindennap kötelező a tornaóra.

Nem tudom, kinek milyen tornatanárai voltak gyerekkorában. Én csak azt tudom, nekem milyenjeim voltak. Hosszú kötetet állíthatnék össze azokból a megaláztatásokból, amelyeket tornaóra címén voltam kénytelen 11 évig elszenvedni. (Azért csak 11, mert gimnázium negyedik évére – az alább részletezett okok miatt – sikerült végre fölmentés címén elmenekülnöm; abban az évben egy néhányan a tornaórák idején az úgynevezett „torna fakt”-ra jártunk, vagyis kimentünk az Ibolyába inni, sakkozni és kártyázni, vagy épp időre és adott témára verset írni.)

Verset azonban már akkor sem csak időre és adott témára (azaz brahiból) írtam. Akkorra a versírás már régóta az önkifejezés lehetősége volt számomra, a bennem kavargó borzalmak elől való egérút, az ép ésszel életben maradásom egyetlen valós esélye.

– Na, mi van, költőcském? – kérdezte tőlem olykor a gimnázium folyosóján (jó hangosan, mások előtt) Kádár tanár úr, olyan hangsúllyal, hogy abból nyilvánvalóvá váljék mindenki számára: verseim (amelyekből valószínűleg egyet sem olvasott), rendszeres publikációim (amelyekből valószínűleg egyet se látott) a Nagy Univerzális Értékrend szerint a semminél is kevesebbet érnek.

Az általános iskolai tornaórák az én emlékezetemben úgy maradtak meg, hogy azok a – többnyire igen buta – osztálytársaim, akiktől egyébként is féltem, mert olykor megvertek, de akik az osztályteremben még többé-kevésbé kénytelenek voltak moderálni magukat, azok ilyenkor levethették béklyóikat, és szabadon, kvázi tanári jóváhagyással adhatták át magukat izomagyuk tombolásának.

A tornaóra volt az, ahol az olyan fogalmak, mint „költészet”, „nyelv”, „logika”, „gondolkodás”, „filozófia”, „szolidaritás” és „szubszidiaritás” egyszerűen értelmüket, de legalábbis értéküket vesztették. Ahol azok számára, akiknek az életében e fogalmak amúgy sem jelentettek semmit, megnyílt a kompenzáció lehetősége. Mert itt mindegy volt, hogy megtanultad-e megkülönböztetni a szépet a csúftól, az igazságot a hamisságtól, az altruizmust az önzéstől: itt az számított, hogy erős legyél, ügyes és gyors. Félreértés ne essék: nem az számított, hogy próbálkozol-e a képességeid legjava szerint. Az számított, megvannak-e a testi képességeid. Ha igen, akkor te vagy az isten. Ha nem, akkor próbálkozhatsz akárhogy, kiköpheted a tüdődet, szétszaggathatod az izmaidat: akkor is egy utolsó szar, szemét, söpredék vagy, aki szégyellje magát, hogy a nap alatt jár, és elszívja másoktól a levegőt.

Ezek az emlékek tolultak föl bennem a hír olvasása kapcsán. És az, hogy ha ebből a lélekgyilkolásból nem heti kettőt, hanem heti ötöt kellett volna elviselnem, akkor ma nem biztos, hogy lenne, aki ezt a blogot írná.

Címkék: , ,


Hozzászólások:


Egészen hasonló emlékeket őrzök én is a tornaórákról. És a hasonló emlékek gyűjtését az utóbbi években tovább folytattam, amikor a fiamnak kerestem (és néha találni véltem) sportolási lehetőséget. A gyerek okos, kedves és készséges, szívesen és sokat mozog, de se ambiciója, sem tehetsége bármely versenysporthoz. Jópár próbálkozás után vagyunk: a karate edző verte a gyerekeket, de ez nem mindjárt derült ki, mert félt a fiam elmondani, az úszóedző rendszeresen nem engedte ki vécére, a teniszedző a rossz ütőkezelés miatt szitokszavak kíséretében büntette fekvőtámaszok kirovásával, stb.

De a legszebb agymosás-történet azért mégis ez: Mikor az UTE-ban focizott ovid korában, egy nap mi szülők értesültünk arról, hogy bár a tornaterembe nem szabad bemenni, de zártláncú tévével szerelték azt fel, így a büféből nyomonkövethetők az edzések.

Az edzés után erről az eseményről a következőképp adott hírt az akkor 5 éves fiam :"Anya, tudod miért vannak a kamerák a tornateremben? Azért, hogy az anyukák láthassák, hogy mit csinál a gyerekük, és SZÉGYELLHESSÉK MAGUKAT."

Mi a szégyenkezés eme üdvös lehetőségével azután már nem éltünk sokáig. Mi valahogy nem éreztük a sürgető szükségletet.



Köszönöm, Eszter. Fontos volt ez most nekem, hogy ne maradjak magamra az ilyen irányú tapasztalataimmal.



Lehet, hogy illetlenség, mégis úgy gondolom, illik ide:

Kretó


szerettem tornázni ezért nem felejtettem el

a tanárokkal nem voltam jó viszonyban
miért is kedveltek volna
egy tenyérbe mászó képű rossz tanulót
kretó szigorú nyegle volt
ami kölyökként engem is jellemezhetett
és elfogadhatóbbá tette nyegleségemet

kretóval megváltozott a világ
egészségtanból is négyest adott
a kézenállásodért pupák

katonatiszt volt
izmos alkat határozott beszéd
kivívta a tekintélyt nem elvárta
de titok maradt
mért jött az iskolánkba

szerették féltek tőle utálták
én bekerültem a szerették közé
kinek nem volt hajlandó lerontani a torna ötösét
a számtan a többi jegy miatt
hallottam váczi tanár úrtól ki
bár egyetlen hangot nem tudtam kiénekelni
talán a mutatottnál többet látva belém
mindig megadta az énekhármast

az első szekrényugrások után
kretó csatlakozott az énektanárhoz
nem törődve a tantestülettel
tudna ez a gyerek csak nem akar
gyakorlat-bemutatásához engem szólított
nem volt szebb mint a tigrisugrás
toronymagasra emelet szekrények felett

kretót szókimondása nyíltsága miatt szerettem
ő az irántam táplált szimpátiáját
a fejemre mért kokik számával mutatta látványosan
amit mástól zokon vettem volna
tőle úgy fogadtam mint simogatást

van pár fényképem
sziklák között bottal a kezemben
fejemen sildes sapka
nézek vissza a fényképezőre
az osztály megy fölfelé
páran arra figyelnek amerre én
pilis
holdvilágárok
siető patak
hallom a köveken a loccsanásokat
érzem hűvösét látom a futó vizet
pedig ragyogó nyár van
az első igazi kirándulásomon
amit kretónak köszönhetek

de hogy fejtsem meg
miért nem mutattam neki
soha egyetlen versemet

béefá



Hát én sem az voltam, aki a tornaórára járt sikerélményért. Viszont a napi mozgásra rászoktatni a gyerekeket és megéreztetni ennek az örömét nagyon fontos lenne. Sejtésem szerint erre a feladatra a mai tanrend a tanári gárda általában nem alkalmas, szerencsés aki a ritka kivételek egyikével találkozik. De ez a probléma szinte minden tantárgynál fönnáll, a készségtárgyaknál fokozottan. A zene, az irodalom szeretetére és értésére ugyanolyan fontos lenne megtanítani a gyerekeket és sajnos a jelenlegi módszerekkel ugyanolyan frusztráció források ezek az órák sok gyereknek, mint neked vagy nekem a tornaóra volt. De nekem két évig szerencsém volt a tornával. Gimnázium 3. és 4. osztályában nem volt osztályzás, csak megfelelt, nem felelt meg. Plusz kettő helyett három óra lett. No osztályzás nem lévén Nyíres (a tornatanár) úgy döntött szarik az egészre csináljuk, amit akarunk. Négy kör futás után az osztály fele focizott, fele röplabdázott (ide gyakran a tanár is beállt). Soha annyit nem mozogtunk korábban a tornaórákon, és ebben a formában mindenki imádta az tornaórát. Én is, és a még nálam is kétballábasabb, ducibb barátom is.

Szóval a mindennapi tornaóra jó lenne, ha jó lenne.



Nekem is megvan a magam rossz emléke a tornaóráról.
Annak ellenére, hogy imádok a természetben járni, középiskolában kézilabdáztam és sokáig kutyával sportoltam.

De az iskolában nem megtanítják a gyakorlatokat, hanem elvárják -- és ez a legnagyobb baj szerintem.
Nekem a gerenda volt a rémálom. Sokáig ki tudtam valahogy bekkelni, de egyszer csak rám került a sor. Máig nem tudom, hogy hogy másztam fel rá, de nagyon féltem. A tornatanárnő pontosan tudta, hogy először megyek fel, mégsem állt mellém, nem biztatott, hogy ne féljek, mellettem van. Sőt, hátat fordított és távolabb ment. Én meg elkezdtem néhány bizonytalan lépést tenni, a gerenda megbillent és én leestem.
Már akkor is röhögtek.
Aztán mikor feltápászkodtam, a tornatanárnő büntiből öt kört futtatott velem a tornateremben. Iszonyatosan fájt a bokám, úgy "futottam" mint Quasimodo. És az egész osztály röhögött közben a tornatanárnővel az élen.
Két kör után kibuktam, lerogytam és egy lépést sem tettem tovább.
A tornatanárnő megvetően csak annyit mondott: ennyit tudsz.

Aztán néhány perc után a jobb bokám kb. négyszeresére nőtt a másiknál, akkor már látta, hogy nem egyszerű esés volt, de a tekintélyét nem adta. Felküldött egyedül az orvosiba, a második emeletre. Nem tudom, hogy hogy értem fel, de a doki már hívta a szüleimet, akik vittek röntgenre.
Persze, a bokám eltörött.

Soha, senki azóta sem tett említést arra sem osztálytársaim közül, sem a tanárnő hogy talán valamit mégis másként kellett volna...

Azt hiszem, én is nagyon szerencsétlen lettem volna öt sulinapból öt tornaórával...



Kata, ha saját posztként írok ilyen történetet, az ilyesmire van fönntartva a "Húbazmeg" címke.

Köszönöm, hogy megosztottad -- iszonyú.



Hát...ez megrendített. Én most vagyok gimiben másodikos, eddig volt három tornatanárom de egyik sem normális.

Általános iskolában már kb. megszokott volt a rendszeres megaláztatás, mikor a tornatanárnő olyanokat mondott, hogy "egy ennyi idős gyereknek tudnia kell ekkorát dobnia, ennyit futnia, ilyen magasra felmásznia" és amikor mégsem ment, volt rá példa hogy másik tanárnőt is behívott az órára hogy mutassa meg, ezt még ő is meg tudja csinálni...

Mikor meg gimis lettem, jött egy még "jobb" tanárnő aki szerint a rúd és szekrényugrás hozzá tartozik az alapvető műveltséghez. Mikor azonban az egyik műveletlen barátnőm leesett, és epilepsziás rohama volt, úgy döntöttem, nem megyek be órára. Még két évem van a suliból, de ha ez a szabály gimire is vonatkozni fog, tényleg nem tudom, mi lesz velem.
zsezsy



Balázs, nekem érettségi után évekig rémálmaim voltak a matekóráktól. Mondjuk abból szerencsére nem sok van már az iskolákban. :)))
És emlékszel még a biosz órákon a "Mit csináltál tegnap? Sakkoltál?"-kérdésekre. Mondjuk emlékszem, te a pszichológia miatt belehúztál aztán, de FT "sakkolt" egész 4 év alatt.
Nálunk pedig Zsombi, Marci, Soma mind négyest kaptak év végén tornából...teljesen ledöbbentett...Zsombi-Marci minden nap(!!!) két órás edzésen, kajakoznak, versenyszerűen. Soma naponta egy órát úszik...ugyan mit kéne csinálniuk, hogy ötöst kapjanak? Akrobatikus rockandrollt??? Á, mindegy is...engem már ezek nem érdekelnek..azért sajnálom, hogy te még mindig hordozod Kását.
Jó éjt, Virág.



Tornaóra tárgyában Mérő László véleményét ajánlom szíves figyelmetekbe (a teljes interjú itt olvasható, és szívből ajánlom: http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=24):

"Arra jöttem rá, hogy a matematika tulajdonképpen nem arra való, hogy közvetlenül tudást adjunk át. A matematika akkor már sokkal inkább arra való, mint mondjuk a testnevelés. A testnevelés sem - meggyőződésem, hogy nem - arra való, hogy mozgáskultúrát tanítson, sem arra, hogy megéreztesse a gyerekekkel a mozgás örömét, nem is arra való, hogy egészséges életmódra neveljen. A testnevelés főképp arra való, hogy megtanuljuk, hol lakik az atyaúristen. Megtanuljuk azt, hogy mit várnak el tőlünk; amit elvárnak, azt úgysem tudjuk tökéletesen teljesíteni - de azért vannak néhányan, akik igen. Ugyanez a helyzet a matekkal is. Vannak néhányan, akik tudják teljesíteni, akik matektehetségek. Röviden: szocializációs tárgy a matek is meg a testnevelés is. És ha már így nézzük, akkor másodlagos kérdés, hogy átad-e valami tudást. Annak átad, aki úgyis tudja, annak nem ad át, aki úgyse tudja."



Köszi Eszter, elolvastam, és nagyon igaznak találom!



Egy pozitív történetet sem olvastam "tesiórai" emlékekből, szomorú. Nem kételkedem a tanárok abberáltságában, de azért "lustaságunkat" se fogjuk csak erre és egyéb fix ideák mögé se "bújjunk", miszerint a testnevelés nem arra való, amire, tehát mozgás öröme, egészséges életmód, stb. hanem hogy mások mit várnak el tőlünk. Túl van spirázva a téma. Én azért futok, mert jól esik munka után, ez ilyen egyszerű! Mint szülőként nehéz lehet gyermekünk iskolai megaláztatásával szembesülni, egyet nem szabad elfelejteni, miszerint a gyermek tudata a szülők tudatalattijából fejlődik, a szülők tükörként állnak a gyermek előtt!
Ildi



Ildi, azt hiszem, pont erről beszélünk mi is.
Fussunk azért, mert jólesik! És zet az élményt kellene tesiórákon megadni a gyerekeknek. Nem pedig cigánykerekeztetni a kajakos fiúkat, már bocs, de ez azért morbid.
A gyerekek tudatalattija is érdekes dolog, mert nekem tudatalattiból csak egy van, (remélem) gyerekből hat...nem hiszem, hogy mindnek egyforma tudata lenne...egyszóval a képlet nem ilyen egyszerű. Tény, hogy tükör vagyok, de hogy merre torzul, vagy nem torzul a tükör, abban a gyerek saját lénye is benne van.



Mérő László egy nagyon okos ember, sok érdekes felvetéssel. Speciel, amit ebben az interjúban mond az a tornáról az szerintem nagyon nem állja meg a helyét (sőt a matekról se minden). Egyébként nekem sok ismerősöm volt akinek a tornaóra öröm volt és a gyerekeimnél is felemás a helyzet.
Szóval én pártolnám a mindennapi tornát, de csak akkor, ha az _mindenkinek_ öröm, nem pedig tortúra.



Kedves 'pulykakakas', engem érdekelnének az érveid, hogy miért nem állja meg szerinted, amit Mérő mond.



Pulykakakas, a tornaóra és szinte minden óra öröm is lehetne.

Nekem sem a tornaórával van bajom. Hanem azzal, hogy nem az alapvető gondok vannak orvosolva, hanem felelőtlenül még rá van téve egy lapáttal.
Ha az oktatási rendszer olyan lenne, amilyen nem, akkor azt mondanám, minden nap legyen minden óra, mert az mind öröm.

De egy rossz rendszerben valamit még rosszabbá tenni azáltal, hogy a gyakoriságát növelik, hát az már kegyetlenség.

Középiskolában már én is szerettem a tornaórákat, valóban testmozgás volt és a kézilabdára is ott csábítottak el.

Az a gond, hogy a jó tanár az oktatási rendszer ELLENÉBEN kell hogy jó legyen...



"A testnevelés sem - meggyőződésem, hogy nem - arra való, hogy mozgáskultúrát tanítson (1), sem arra, hogy megéreztesse a gyerekekkel a mozgás örömét (2), nem is arra való, hogy egészséges életmódra neveljen (3). A testnevelés főképp arra való, hogy megtanuljuk, hol lakik az atyaúristen (4)."
1. szándék szerint igenis akar mozgáskultúrát tanítani, tehát van akik szerint erre való, szerintem direktben ez rossz cél, pont ebből vannak a bajok, de valószínűleg ez a "hivatalos" cél
2. az nagyon fontos lenne, hogy a mozgás örömére rávesse a gyereket, tehát erre igenis való
3. az egészséges életmódra nevelésről kábé ugyanaz mondható mint a mozgás öröméről
4. tehát az lenne a feladat, hogy megtudjuk nem tudunk megfelelni az elvárásoknak. Na ezt soha semmilyen Tanár (szándékos a nagy T) nem vállalná fel, és ha belegondol Mérő sem, ezt legfeljebb egy jutasi őrmester gondolhatja így.
A 4. pont már csak azért sem áll, mert erre megfelelő hozzáállású tanárral bármely tárgy alkalmas. Nyilván van némi irónia Mérő szavaiban és annak még el is fogadnám, csak valahogy úgy érzem részben komolyan mondta, annak pedig nem, mert nem igaz és nem alkalmas sem a tanítás jelenlegi helyzetének megértésére, sem a jobbítására.

oncogito:
"De egy rossz rendszerben valamit még rosszabbá tenni azáltal, hogy a gyakoriságát növelik, hát az már kegyetlenség."
Ebben igazad van, de ez a jelenlegi helyzetben bármely órára áll és a tesire sem okvetlenül, mert azért biztos vannak ott is jó tanárok. Aztán lehet szerencse is az óraszám növelés, például mint nekem 3. gimiben. Nincs kapacitás az órákat rendesen megtartani, ezért hagyják, hadd futkossanak a gyerekek (hátha bejön).



Pulykakakas, először is a többi órák nincsenek minden nap.

Másodszor a torna óra azért rosszabb, mert a többi órán van esély szereplés nélkül megúszni, de a torna órán nincs. Ott mindig mindenki porondon van - és ezt minden nap átélni, nem semmi...



Gyakorlatilag már mindent elmondtak előttem. A lényeg: az ötlet jó, hogy legyen sok tesi, csak akkor az óraszám növelése mellett a tanári hozzáállás javításáról is gondoskodni kellene.

Nálunk gimiben csak az első két évben volt jelentősebb torna. Akkor is inkább nyújtottunk, ízületeket mozgattunk. De az idő nagy részében mindenki azt csinált, amit akart, feltéve, hogy belefér a tesi kereteibe. A fiúk egy része így focizott, egy része kondizott, a lányok többsége röpizett, tollasozott, stb.

Szinte mindenki el tudta tölteni az időt olyan testmozgással, melyet élvezett is.

Átfogó oktatási reform kéne ide. Mindig erre jutok. Ami most folyik pár éve, az ötletelgetés, bele-belepiszkálgatás, ami nem jó semmire. Sőt...



oncogito:
Más órák is vannak minden nap, tagozatokon pláne, de a magyar és a matek (számolás és mérés) is majd minden nap van.
A porondon levés tanár függő, nekem a tornaóráról olyan emlékem is van, hogy állunk a sorban és nézzük amint valaki épp magasat ugrik, rúdra mászik, kislabdát dob, aztán persze egyszer sorra kerül az ember eldobja a labdát és vége, megint áll a sor végén. Mondjuk a rúdra mászás az szarabb, mert nem tudtam rendesen felmászni, de az se volt egy vészes porondon levés. A számtan óra alsóban úgy kezdődött, hogy sorban mindenki kapott egy szorzás kérdést és aki nem tudta az állva maradt, volt aki majdnem minden nap. Nem hiszem, hogy neki ezek lettek a legkedvesebb iskolai emlékei. Aztán olyan tanárom is volt, aki úgy vélte inspirálni a rossz matekos nebulót, hogy minden órán gyötörte őt öt percig a táblánál, ő is szívesen megúszta volna ezt a porondon levést.

De egyébként azt hiszem egyetértünk abban (itt szinte mindenki), hogy a jól tartott órából nem árt a sok a rosszul tartottból meg a kevés is. Ezen belül én úgy gondolom, hogy jól tartott tornaórából kéne minden nap, és ez ellen nem igazán jó érv, hogy, de mivel úgyis szar lesz ezért legyen belőle kevés. Ha szar akkor ne legyen belőle semennyi. Tudom, persze ez csak ábránd, de kommentben hadd ábrándozzak.



off:
a blogger komment rendszere a Google tornaórája a kommentelőknek



Most olvasom az Indexen:

"Heti tíz testnevelés órát vezetnek be az esztergomi önkormányzati iskolákban. 40 perces órákkal lehetne elkerülni, hogy a változtatás miatt túlzottan kitolódjon a tanítás vége."

http://index.hu/belfold/2010/07/08/heti_tiz_testneveles_ora_lesz_esztergomban/

A tananyag csökkentésével növelik az "izomagyat"... :-/



én eddig is örültem, hogy már rég kikerültem az általánosból, de ezek után még jobban. nálunk a tornaórák lényege gyakorlatilag az volt, hogy aki a tanuláshoz hülye, az ott éli ki magát, és az ilyen gizdább, inkább szellemi beállítottságúaknak, mint én, elég pocsék volt. belehülyülnék, ha ezt mindennap kellene "élveznem".



"Mégsem lesz kötelező heti öt testnevelésóra?"

http://www.hirszerzo.hu/cikk.megsem_lesz_kotelezo_heti_ot_testnevelesora.159657.html


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta