Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szombat, augusztus 21, 2010
22:00
 
Gátlás nélkül élni


Életünk folyamán olykor egészségesek vagyunk, máskor betegek. Ez utóbbi állapotunkat könnyebben észrevesszük, mint az előbbit, mégpedig azért, mert van mit észrevenni rajta. Ugyanúgy, mint a vécépapírnál: az a tény, hogy elfogyott, mindig feltűnik. Ha van elég, az ritkán. És hogy mennyi is az „elég”, azon is csak akkor kezdünk tűnődni, amikor nem biztos, hogy elég lesz.

Az egészséget a teoretikusok és klinikusok számos módon próbálták definiálni. Freud klasszikus meghatározása szerint egészséges ember az, aki „tud dolgozni és szeretni”. Mások a listát kibővítik olyasmikkel, mint a játékra való képesség, a humorérzék vagy az egységes világnézet. A tranzakcióanalízis (TA) nem betegségről és egészségről beszél, hanem sorskönyv-vezértelt életről és autonómiáról. Utóbbi azt jelenti, hogy

...az egyén sorskönyv- és játszmamentes módon éli életét. Ez három dologban nyilvánul meg. A tudatosságban: abban, hogy képesek vagyunk a valóságot az itt-és-most-ban megélni, közvetlenül az érzékeinkre hagyatkozva, előfeltevések és értelmezés nélkül. A spontaneitásban: hogy képesek vagyunk tetszésünk szerint választani az elvileg lehetséges érzések, gondolatok és viselkedésmódok közül, és szabadon választjuk meg azt is, hogy az adott pillanatban melyik énállapotba helyezkedünk. És az intimitásban: hogy kommunikációs partnerünkkel nyílt, hátsó célok és titkos üzenetek nélküli tranzakciókat váltunk, őszintén és cenzúrázatlanul kifejezve érzéseinket és szükségleteinket.

(Birtalan Balázs: TA)

Ez nagyon idillien hangzik. Ha a gyakorlatban képtelenek vagyunk az ilyen tudatosságra, spontaneitásra és intimitásra, annak az az oka, hogy nem saját életünket éljük autonóm módon, hanem akarva-akaratlanul azt az élettervet igyekszünk megvalósítani, amit még kisgyerekkorunkban állítottunk össze magunk számára, természetesen tudattalanul. Olyan ez, mintha szabadon szeretnénk dalolni, de valahányszor énekre nyitjuk a szánkat, önkéntelenül mindig egy bizonyos dallam jön ki rajta: valami, amiről az ördög tudja, hogy került a fejünkbe, és már utáljuk – de képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Ez a kora gyerekkorban, tudattalanul írott, felnőttként követett életterv a sorskönyv. Ennek definíciójában a fentieken kívül van egy lényeges momentum: szülők által megerősített.

A gyermek a fogantatása pillanatától verbális és nem verbális üzenetek sokaságát kapja szüleitől, s ezek nagy mértékben befolyásolják, hogy milyen sorskönyvet ír magának. Ezek az üzenetek – mint tranzakciós ingerek – a szülők különböző énállapotaiból származnak és a gyermek különböző énállapotát veszik célba.

Az egyik legfontosabb sorskönyvi üzenet a szülő Gyermekijéből kiinduló és a gyerek Gyermekijét célzó gátló parancs. A gátló parancsokat kora gyermekkorunkban, még a nyelv megtanulása előtt, szavak nélkül kapjuk: mozdulatokból, gesztusokból, azok hiányából, a hozzánk szóló hang erejéből, lejtéséből stb. Amikor a TA-ban e parancsokat megszövegezzük, azok mindig így kezdődnek: „Ne...!” A TA-teoretikusok tizenkét lehetséges gátló parancsot azonosítottak. Ezek – magyarázat és kifejtés nélkül – a következők: Ne létezz! Ne légy önmagad! Ne légy gyerek! Ne nőj fel! Ne csináld! Ne! (azaz: Ne tégy semmit!) Ne légy fontos! Ne tartozz sehová! Ne légy közel! Ne légy egészséges/normális! Ne gondolkozz! Ne érezz! – Mivel a gyermek életben maradása attól függ, hogy a szülei szeretik-e őt, a gyermek a maga mágikus világképében (természetesen szavak nélkül) hozza meg döntéseit, pl. ilyen formában: „Anya csak akkor szeret engem, ha nem gondolkodom, ezért inkább buta kisfiú leszek.” És az is lesz, felnőtt korában is, akkor is, amikor az anyja már rég nem él.

(Birtalan Balázs: TA)

Fontos látnunk, hogy a gátló parancsok lényege nem az, hogy azokat a szülők adják, hanem hogy a gyerek kapja. Másként fogalmazva: ebben az esetben nem az számít, hogy a szülőnek mi volt a szándéka, hanem hogy a gyerek mit fogott föl belőle. Ha például anya és kisbabája valamilyen objektív oknál fogva kénytelen elszakadni egymástól – például egyikük kórházba kerül –, akkor meglehet, hogy a gyerek a maga mágikus világmagyarázatában így értelmezi a történteket: „Anya elutasít engem: nyilván azt akarja, hogy ne létezzek.” Ennek persze nincs semmi valóságalapja, a Ne létezz! gátló parancs azonban jó eséllyel beíródik a sorskönyvbe.

A sorskönyv (amely nem csak a gátló parancsokból áll, de itt most csak azokról beszélünk) nem arra való, hogy elemezgessük. Elemzésének egyetlen célja, hogy minél biztosabb fogást találjunk sorskönyvünkön ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra kihajítsuk az életünkből. Saját gátló parancsaink beazonosítását is a kalapunk mellé tűzhetjük, ha nem jutunk tovább azok puszta felismerésénél. A gátló parancsoktól való megszabadulás útja az, ha felnőtt tudatossággal érvénytelenítjük őket. Mit jelent ez?

A gyerek életben maradása a szó szoros értelmében azon fordul, hogy a szülei gondoskodnak-e róla vagy sem. A gyerek tehát ösztönösen (azaz biológiai hajtóerőknek engedelmeskedve) azon van, hogy szüleit rávegye arra, hogy gondoskodjanak róla. Más szóval a gyereknek elemi érdeke, hogy kikényszerítse szülei szeretetét. Például tegyük fel, hogy a szülők nemigen tudnak mit kezdeni azzal, ha a kicsi sír: alkalmasint félnek tőle és tehetetlennek érzik magukat. Ha így van, akkor sokkal gyakrabban mutatnak törődést felé akkor, amikor hallgat. A közeledés és távolságtartás e mintázatából a gyerek – továbbra is a mágikus világképe alapján – ezt a következtetést vonhatja le: „Apa és anya csak akkor szeretnek, ha nem mutatom ki az érzéseimet. Tehát úgy maradhatok életben, ha az érzéseimet nem élem meg.” Felnőttként az autonómia eléréséhez a következő dolgoknak kell megtörténniük (akár spontán, akár terápiás segítség mellett):

1. Az egyénnek föl kell ismernie, hogy életének egyik irányítója a Ne érezz! gátló parancs. E ponton érthető, ha dühöt vagy keserűséget él meg.

2. El kell ismernie, hogy e gátló parancsot annak idején ő maga építette be sorskönyvébe, saját gyermeki döntésével. Tehát nem indokolt, hogy emiatt szüleit vádolja.

3. Meg kell értenie, hogy amikor e döntést hozta, akkor – abban az életkorban, az adott körülmények között – ez jó és hasznos döntés volt. Tehát nem indokolt, hogy emiatt saját magát vádolja.

4. Föl kell fognia, hogy a körülmények megváltoztak: hogy életben maradása most már akkor is lehetséges, ha szülei nem szeretik őt.

5. Be kell tehát látnia, hogy az egykor érvényes gátló parancs immár érvénytelen. Egész egyszerűen nincs vele semmi dolga.

6. Az érvénytelenített gátló parancs helyébe engedélyt kell adnia saját magának arra nézve, amit a parancs egykor tiltott.

Engedélyeket ugyanúgy kap(hat)unk kiskorunkban szüleinktől, mint gátló parancsokat, s ezek mint sorskönyvi üzenetek ugyanúgy sorskönyvünk részét képez(het)ik. Az önismereti munka részeként kiadott engedély sajátossága, hogy felnőtt tudatossággal adjuk ki önmagunk számára, új döntést hozva a koragyerekkori döntésünk helyett.

Úgy fogalmaztam fentebb, hogy az autonómia leírása (tudatosság, spontaneitás, intimitás) nagyon idillien hangzik. Ez az idill talán némileg emberléptékűvé alakítható, ha konkretizáljuk, és megnézzük, hogy milyen engedélyek birtokában élvezheti a szabad életet az az ember, aki mind a 12 gátló parancsot érvénytelenítette.

(Ne létezz!)
Élhetek. Épp annyi jogom van a létezéshez, mint bárki másnak. Eljön majd az idő, amikor nem fogok létezni, de ennek az időpontnak a bekövetkeztét sem közvetlenül, sem közvetett módon nem kell siettetnem. Sem testi, sem lelki, sem kapcsolati értelemben nem kötelezhet senki arra, hogy önmagamat részben vagy teljesen elpusztítsam, megkárosítsam. Az életem az enyém, és én élhetem azt.

(Ne légy önmagad!)
Az vagyok, aki és ami vagyok – és ez így van jól. Lehetnek ugyan tulajdonságaim, amelyeken szeretnék változtatni, de alapvetően úgy vagyok jó és értékes, ahogy vagyok: ezzel a nemmel, ezzel a külsővel, ezzel a személyiséggel, ezekkel a képességekkel. Más minden bizonnyal másként oké: én így vagyok az.

(Ne légy gyerek!)
Szabad olykor tökéletlennek és tudatlannak lennem: nem kötelező minden helyzetben maximális teljesítményt produkálnom. Megélhetem a gyermeklét szabadságát és örömét. Szabad félretennem a tudatosságot, célszerűséget és felelősséget: szabad önfeledten, céltalanul játszanom.

(Ne nőj fel!)
Felnőtt vagyok, aki képes a helyzetek értékelésére. Szabad önálló, felelősségteljes döntéseket hoznom. Leválhatok – fizikailag is, lélekben is – szüleimről, és élhetem a saját életemet. Megélhetem a szexualitásomat is, a saját magam által kialakított normák szerint.

(Ne csináld!)
Szabad jól teljesítenem, szabad eredményeket elérnem. Ha valamit elkezdtem és szívesen csinálom, szabad befejeznem.

(Ne! azaz: Ne tégy semmit!)
Az életem a sajátom. Szabad kockázatos döntéseket is hoznom. Sőt: szabad rossz döntéseket is hoznom. Amit akarok, megtehetem, és senki felé nem tartozom elszámolással.

(Ne légy fontos!)
Szabad a középpontban lennem. Lehetek okos, lehetek szép, lehetek sikeres. Vannak fizikai, pszichés és társas szükségleteim, és ezek pontosan annyira fontosak, mint bárki más szükségletei. Szabad határozott lépéseket tennem saját szükségleteim kielégítése érdekében, és szabad, hogy e lépések célba is érjenek.

(Ne tartozz sehová!)
Szabad társas kapcsolatokat kialakítanom. Szabadon dönthetek szabadságom részleges feladása mellett, és tartozhatok bármilyen csoporthoz: egy családhoz, egy csapathoz, egy kisebbséghez, egy mozgalomhoz, egy kultúrához, egy nemzethez, egy ökoszisztémához. Attól, hogy életemet megosztom másokkal, még lehetek önmagam.

(Ne légy közel!)
Szabad intim kapcsolatokat kialakítanom. Bárkivel való kapcsolatomban dönthetek úgy, hogy a bizalmat, a jóhiszeműséget, a nyílt kommunikációt, a szükségleteim és érzéseim fölvállalását választom.

(Ne légy egészséges/normális!)
Nincs szükségem arra, hogy testi vagy lelki tünetekkel hívjam fel magamra a figyelmet: jogosult vagyok figyelmet, szeretetet és törődést kapni akkor is, ha nem lógok ki a sorból. Szabad ugyan kitűnnöm, de szabad hasonlítanom is másokra. Szabad testileg és lelkileg egészséges életet élnem.

(Ne gondolkozz!)
Jogosult vagyok a világ megismerésére. Szabad meglátnom a problémákat, és szabad megtalálnom a megoldásokat. Szabad kérdéseket feltennem és szabad következtetéseket levonnom. Ennek során jogomban áll tévedni, szabad felülvizsgálnom korábbi következtetéseimet, és nem vagyok köteles ragaszkodni hozzájuk. A gondolataimnak és azok irányának senki nem szabhat gátat. Gondolataim helyességének nem fokmérője, hogy mások mit gondolnak: Az én gondolataim az én gondolataim: senkinek nem tartozom elszámolni velük.

(Ne érezz!)
Lehetnek érzéseim, és szabad őket kifejeznem. Ha bármely szükségletem kielégül, szabad jól éreznem magam, és szabad örülnöm. Ha nem elégül ki, szabad magam rosszul éreznem. Lehetek szomorú a múlt miatt, érezhetek haragot a jelenben, illetve félhetek a jövőtől. Az érzéseim nem helyesek vagy helytelenek: az érzéseim vannak, és az enyémek. Ahogy gondolataimmal, úgy velük sem tartozom elszámolni senkinek. Szabad teljes mélységükben megélnem az érzéseimet. És egyedül én döntök afelől, hogy az aktuális érzésemet ki előtt fejezem ki és milyen mértékben.

A fentiekből természetesen nem következik az, hogy a szülői gátló parancsok alól felszabadult ember a szó köznapi értelmében gátlástalan ember. Az autonómia nem egyenlő a pszichopátiával: az autonóm (szó szerint: öntörvényű) ember nem okvetlenül önző ember. Annak felismerése, hogy szabad bármit megtennünk, nem kötelez minket arra, hogy bármit megtegyünk. A koragyerekkori, mágikus világképpel, tudattalanul kialakított értékrend elvetése nem eredményez szükségszerűen nihilizmust, értékmentességet. Az autonómiába beletartozik, hogy szabad tudatos döntéssel értékrendet választanunk magunknak, és életvitelünkben szabad ehhez alkalmazkodnunk, illetve – ha felnőtt tudatosságunkkal az adott szituációban úgy ítéljük megfelelőnek – szabad ettől eltérnünk.

Címkék:


Hozzászólások:


Fontos gondolatok!
Köszönöm!
Szia: Ria



Nagyon elgondolkodtató volt !
És jókor !
Ez véletlen ?!
S t e w e



Egy megjegyzés és egy kérdés.
Megj.: Mint annyiszor, ha erről írsz, most is azt vélem látni, hogy az autonómiahiányos életvezetés problémája kultúránk terméke. Más szóval, a tudatosság, spontaneitás és intimitás igénye (szűkös ismereteim szerint) kielégülni látszik a Meghagyó kultúrákban és – némileg áttételesen – az állati létben.
Kérd.: jól értem, hogy a sorskönyv puszta léte a problémás? Hogy tehát X., aki a sorskönyvét követve csupa jó, számára hatékony döntést hoz, életét tekintve távolabb áll az általad idillinek nevezett állapottól, mint Nagy Dezső, aki eldobta a sorskönyvét, és most csupa rossz, számára hátrányos döntést hoz, de azt autonóm személyként?



A megjegyzésre és kérdésre, azt hiszem, ugyanott van a megoldás. A TA elvileg különböző sorskönyvekről beszél: vannak "nyertes", "vesztes" és "nem nyertes" sorskönyvek. Említettem, hogy a sorskönyvi üzenetek között nemcsak gátló parancsok (és driverek) vannak, hanem akadnak engedélyek és programok is. Egy gyerek, aki megkapja az "élheted az életedet, ahogy szeretnéd" engedélyt, valamint a "látod, így kell egészségesnek, boldognak és sikeresnek lenni" programot, az nyertes sorskönyvet írha magának, és ezt követve maradéktalanul jól érezheti magát a bőrében felnőttként. Annak, már amennyire én megértettem, nem sok dolga van a sorskönyvével.

A "már amennyire megértettem" arra vonatkozik, hogy a terápiás gyakorlatban ritkán találkozni olyanokkal, akik maradéktalanul jól érzik magukat a bőrükben: hiszen pont azért kérnek terápiás segítséget, mert nem ez a helyzet. Felteszem, ugyanez az oka annak, hogy az elméleti bevezetőkön túl a sorskönyvek részletes tárgyalásánál sem igen kerülnek elő a nyertes sorskönyvek, és hogy azokkal mi a teendő.

Ha X. jól érzi magát (és ez kongruens, stabil jó érzés, nem manír, amit egy krízishelyzet összeroppanthat), akkor minek kéne változtatnia bármin is? Akkor X.-et marhára nem fogja érdekelni, hogy a pszichológusok mi mindent hordanak össze.

Azt ellenben, hogy Nagy Dezső, aki autonóm módon él, csupa rossz döntést hozzon, ezt nem hiszem el. Úgy gondolom, amikor ezt írtad, egy nyelvtanilag elképzelhető esetet írtál le, aminek viszont nincs realitása. (Nyelvtanilag feltehető a "Mi a teendő, ha az autóbusz kisiklik a sínről?" kérdés is, csak nincs értelme.)

Ami a kulturális vonatkozásokat illeti, nem tudom, mi a helyzet, mert semmit nem olvastam erről. Csak tippelni tudok arra, hogy akik nem aszerint élnek, hogy általában az ember számára mi helyes és mi nem, hanem hogy nekik konkrétan mi jó -- azok nagyobb eséllyel írnak nyertes sorskönyveket. Ilyen közegben a transzgenerációs transzmisszió nem az átok, hanem az áldás eszköze, nem a tehetetlenségek továbbgörgetése, hanem a lehetőségek, megoldások és bölcsesség átadása.



Nem siklottam el az engedélyek és programok fölött sem, mégis az volt a benyomásom, hogy a TA általában sorskönyvvezérelt, illetve autonóm életvezetésről beszél. Ha tehát a TA (vagy a TA a te olvasatodban) az autonóm életvezetést idillinek tekinti, akkor ezt A sorskönyvvel szemben tekinti annak.
Nagy Dezső kerülhet kókler terapeutához, aki ráveszi, hogy a sorskönyvét úgy, ahogy van, hajítsa ki, és ezek után hozza a sorskönyv nyertes részeivel szemben is a döntéseit. Kérdés persze, hogy Nagy Dezső ebben az értelemben valóban autonómnak tekinthető-e, vagy pedig a kókler terapeuta csak újra cserélte ND régi sorskönyvét. Az ilyen ember aztán a buszt is kisiklatja a sínről.



A terapeuta nem tudja újra cserélni a sorskönyvet, tekintve, hogy az per definitionem gyerekkori képződmény. Az történhet meg, hogy egy sorskönyvvezérelt embernél a terapeuta veszi magára az Omnipotens Szülő maszkját. Ez nem is baj, csak akkor, ha ezen a ponton a terápiás munka befejeződik, és a változás megreked. Ekkor nem történt más, csak az, hogy a régi bálvány helyére új bálvány került.

A sorskönyvvel kapcsoaltban azonban fontos tényező, hogy amit tartalmaz, az önmagában nem feltétlenül hazugság. Ha valaki a születiől kapott egy olyan, ún. ellenparancsot (azért "ellen", mert ennek engedelmeskedve lehet elkerülni a sorskönyvben megírt fenyegető végzetet), hogy "pisilés után moss kezet", akkor ebből nem következik az, hogy autonóm emberként élve ő ritkábban fog kezet mosni pisilés után, mint tette azt sorskönyvtől vezérelt állapotában. A különbség ott van, hogy az ellenparancs mögött áll egy sorskönyvi hiedelem is: "Akkor és addig vagyok OK, amíg megteszem az adott dolgot." Vagyis ha nem teszem meg, jön a markoláb vagy a rézfaszú bagoly, de leginkább az Emberevő Szülő, és végem van. Tehát ha elmulasztom az adott dolgot, akkor az a minimum, hogy betegséggel, szrongással, de legalábbis futó rossz érzéssel büntessem magam.

Az autonóm ember fölméri önmaga és környezete adottságait, és ennek megfelelően hozza meg döntéseit -- alkalmasint azt, hogy pisilés után mindig kezet mos. Vagy ha nem, akkor nem.

Az autonómia fokmérője az is, hogy a szüleink által mondottakat nem utasítjuk el csak azért, mert a szüleink mondták, hanem ha azokat megvizsgálva hasznosnak tartjuk, beépítjük életünkbe. Ebből külső szemlélő nem lát semmit: egy pisilés után kezet mosó emberen nem látszik, hogy ő most egy ellenparancsnak engedelmeskedve próbál OK maradni, vagy autonóm döntéssel választotta a kézmosást.



Köszönöm, ez számomra így lett teljes.



Ez most felkavart. Velem pont az történt, h 2.5 évesen kórházba kerültem (1971) egy hónapra. A szüleim nem látogathattak. Mostanában azon gondolkodom, h anyámmal együtt kéne ezt terápiába cipelnünk. Apám már nem él.
Lapis Lazuli



Balázs, elnézést kell kérnem, amiért a megkérdezésed nélkül linkeltem be a cikkedet.
Lapis Lazuli



Nemkell elnézést kérned: kifejezetten köszönöm, hogy belinkelted! Őrizd meg ezt a jó szokásodat! :)

Balázs, a narcisztikus :D



Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta