Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, április 04, 2011
10:33
 
Míg jelt nem ír hazánkra újból


Sok dologban változott a véleményem az elmúlt években, de azért akad, amiben ugyanúgy gondolkodom. Ez az írás az utóbbira példa: egy négy évvel ezelőtti posztom betű szerinti ismétlése. Még a címe is ugyanaz. Nem tudok újat mondani azóta, ezt viszont fontosnak tartom ahhoz, hogy megismételjem.



Délután bejött egy plusz munka, ezért tovább kellett maradnom az irodában. Ez némileg elkeserített, mert mindenképp haza akartam érni, még az elsötétítés és a kijárási tilalom előtt (a papírjaim némi kívánnivalót hagynak maguk után). Így nem tudtam elmenni K-hoz, pedig reggel kaptam egy biztosnak tűnő tippet a házmestertől, hogy tőle lehet lisztet szerezni. Már épp indulni akartam, amikor megszólaltak a szirénák. Mire lefújták a légiriadót, esélyem se volt, hogy odaérjek K-hoz. Aztán újabb öröm: tudtam ugyan, hogy a híd fel van robbantva, ezért kerültem egyet, de kiderült, hogy a villamost is kilőtték. Gyalog vergődtem haza (épp hogy megúsztam az igazoltatást). A kapualjban összefutottam a házmesterrel, aki mondta, hogy nézzek más forrás után, ha lisztet akarok, mert délután K. egész családját elhurcolták. Őt magát lelőtték, mert cirkuszolni próbált...


...Hát, valahogy így blogoltam volna én kb. 62 (2011-es update: 66) évvel ezelőtt. Meg kell hagyni, elég izzadságszagú a fenti szöveg. Ha máshol olvasnám, akkor is jó eséllyel rájönnék, hogy a szerzőjének fogalma sincs arról, hogy háború. Olvasott róla, filmeket is látott, de nincs személyes tapasztalata. Ez van. És az is van, hogy én tökéletesen elégedett vagyok e hiányosságommal.

Nem én vagyok az a valaki, akit meg kell győzni arról, hogy az egész civilizációnk gyári hibás, magyarán úgy szar, ahogy van. (Bővebben lásd: Izmael) Továbbá, noha nem éltem át az ötvenes éveket, sem az 56 utáni megtorlásokat, nem kell meggyőzni arról sem, hogy 45 után Magyarországon diktatúra volt (kemény is, puha is). Az utórezgéseit kamaszként még volt szerencsém megtapasztalni. Azt is tudom, hogy idegen hatalom megszállása alatt állt az ország; énekeltem én eleget gimnazistként, berúgva, hogy „Ellopták az oroszok a tyúkot, megbaszták a béna nagymamát...” (Apró megjegyzés: liberálisként számomra minden hatalom eleve idegen). Tudom, hogy a rendszernek nagyon sok halálos, még több mentális áldozata volt; tudom, hogy gazdaságilag tönkrement az ország (ahogy a táborban a többi barakk is). Ezt mind tudom.

A mai rendszer egyik politikai alaptétele, szinte dogmája, hogy 1945-ben nem felszabadulás történt, hanem szovjet megszállás. Ocsmány és/vagy stupid kommunista bérenc, de minimálisan is „politikailag inkorrekt” aki 1945 tavaszával kapcsolatban kiejti a száján a „felszabadulás” szót.

A képből csak az marad ki, hogy 1945 óta (néhány véres napot-hetet leszámítva) Magyarországon gyakorlatilag béke van. Ha máshonnan nem is, a fenti fiktív naplórészletből kiderül: a háborúban is lehet kialakítani modus vivendit. Az ember meglehetősen adaptív állat ahhoz, hogy egészen szélsőséges viszonyok között is képes legyen létezni. Mégis, én nem tudom, nem akarom egy napon említeni a háborút és az – akár erőszakkal is fenntartott – békét.

Igaz, jobb a torta tejszínhabbal, mint anélkül. És jobb az ebéd tortával, mint anélkül. Sőt, jobb a nap étkezéssel, mint anélkül. Lehet lefelé haladni az igények, szükségletek hierarchiájában, egészen a vízig és oxigénig. Ebben a hierarchiában azonban – legalábbis ami az én személyes rendszeremet illeti – a béke mint állapot (ismétlem: az akármilyen béke is, beleértve akár a gondolatrendőrség által fenntartott békét is!) feltétlenül és nagyságrendekkel felülmúlja a háború állapotát.

Nem akarok emellett érvelni. Lehet, hogy másoknak más szükségleteik vannak. Az viszont tény, hogy Magyarországon ma a bukott forradalmaknak (egyúttal össznemzeti vérfürdőkenk), a tartalmilag nehezen definiálható „magyarnak-lenni”-ségnek van ünnepe – annak a nagyon konkrét, kézzel fogható dolognak viszont, hogy ezen a földön évtizedek óta, tartósan békében élünk – annak nincsen. Pedig nemrég még volt.

Hülyén érzem magam évek óta, minden április 4-én. Pontosabban hiányérzetem van. Nem a piros zászlókat hiányolom, nem a „felszaba-dítónk-hősine-vééét” dicsőítő énekeket és a díszszemléket. De úgy gondolom, nagyon nagy baj van abban az országban, amelyben politikai okokból nem lehet ünnepelni azon egyszerű tényeket, hogy nem kell hozzászoktatnunk magunkat az ellőtt lábú, kilőtt szemű stb. veteránok látványához; hogy az „elesett a fronton” kifejezés lassan ugyanolyan idegen és avítt már, mint pl. a „hűbéreskü” hogy nem fognak az utcán legéppisztolyozni sem engem, sem a családomat; hogy nem kell félni attól, hogy hazaérve a házunk helyén csak egy bombatölcsért találok; hogy nem fenyeget a gázkamra ... – egyszóval nem lehet nyilvánosan, teljes társadalmi konszenzussal ünnepelni és örülni a békének.

Itt a blogomban, nagy titokban, pironkodva bevallom: én azért magamban ünneplem ezt, és örülök neki. És most lehet elmagyarázni a kommentekben, hogy miért hibásak az érzéseim, és miért hagyjam abba az örülést.


Megosztás

Címkék: ,


Hozzászólások:


Ugyan már Balázs! Hogy lehetsz ilyen demagóg??? Örülni a békének, hát miféle baromság ez???

Valami nem stimmel veled esküszöm, miféle gyári hibás civilizációról beszélsz? Hát ez a dolgok rendje, így élünk már időtlen idők óta.

Azt sem értem miért szereted a komcsikat, hát egyrészt a piros olyan csúnya szín, meg akkor legalább REND volt. Nem ez a libsi káosz! Anemjóját, ma már akárki megtehet bármit!!!

Ne örüjjé, az élet nem azért van, hogy örüljünk! Tessék búslakodni, és nézni a Való Világot, legalább valamit élvezzünk ebből a szarból!

(Bocsi, de az utolsó bekezdés felhívás volt keringőre! :D )



Balázs! Köszönöm, amit írtál.Nekem nincs blogom, a kézzel írt naplómban írtam le:sokáig ezt a napot ünnepeltük.Csináltam a műsort,diákkoromban szerepeltem a műsorban,koszorút tettünk a fekete szoborra (a mi városunkban így hívtuk a szovjet hősök emlékművét).Ma felidéztem magamban azt a korszakot, amikor hol A piros fejfákat, hol a Lenin poémát tanítottam.Most Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról c. versével készülünk október 23.napjának ünneplésére,de én személy szerint nem érzem magam szabadabbnak,mint anno Illyés Gyula.Azért annak örülök,hogy nem lakom pincében,és nem kell bujkálnom.



Lehet,hogy elkiabáltad?? http://negymadar.blog.hu/2011/04/01/onvedelmi_torveny#comments Örzse néne



Egyetértek Veled Balázs. Már évek óta mondogatom: kultúrbotrány, és a kötelező (?) kollektív amnézia éktelen bizonyítéka, hogy nincs ünnepe a világháború végének. Értem én, hogy mér van ez, de mégsem értem.



abszolút egyetértek a bejegyzéssel. igaz, hogy kicsit túl sokáig maradtak Szásáék, de a háborúnál minden jobb... én is hiányolom az ünnepeink közül a háborúk végét ünneplők emléknapokat.

tavaly jártam egyébként Nemesmedvesen, annyira távol van mindentől, hogy nem csoda, hogy ide értek el utoljára, egyébként cuki kis falu. a mai napig ki van állítva egy szovjet tank, sajnos lebeszéltek arról, hogy belemásszak, utólag már bánom :)



A bejegyzéssel is, a kommentekkel is egyetértek. Egyetlen apró, a lényeget talán nem is érintő kötözködésem: az elhurcolt családért kiálló házmester valóban meglehetősen életszerűtlen.



Szerintem olvasd újra a mondatot, hogy ki kivel és kiről beszél. ;)

(Tipp: egy a cirkuszolás miatt lelőtt házmester bajosan ad számot a történtekről.)



Elsőre is figyelmesen olvastam, és teljességgel úgy jött le, hogy a lelőtt házmester számol be a dologról. Akutagava Rjúnoszuke, Hrabal és Örkény után nem volt miért fönnakadnom. (Most már persze, világos.)



Na szép, hát tégedet nem bánt a gondolat, hogy ágyban, párnák közt... ? :D

Erről a posztodról eszembe jutott Tóta W. általad is lájkolt "Egy másik ünnep óhajtása" c. blogbejegyzése.
http://w.blog.hu/2007/03/15/1867_te_csillag

Mint azt nagyon jól megfogalmazza, nálunk a fegyveres felkelés a "macsó meg dicső".
Valóban, mintha nagyobb hangsúly lenne fektetve Petőfi forradalmi verseire, mint a Húsvét előtt -re például...
A meszidzs, amit gyerekkorunktól kezdve nyomatnak: véres zászlót lobogtatva, törve-zúzva vagy igaz hazafi, igazi férfi, így vívod ki a Szent Szabadságot, ami ugye jó. Mondjuk azt sehol sem hallottam elmagyarázni gyerekként, hogy miért is jó, mit lehet csinálni szabadon és mit nem lehet rabigában. A lényeg hogy lázadj, és akkor jó lesz.
Aztán az egyszerűbbje fogja magát és ezen felbuzdulva díszmagyart ölt és szétrúgja a kukát a Körúton.

Kicsit olyan ez nekem, mint a Himnusz, ami meg alaptalan bűntudatot, illetve jó kis nyavalygóösztönt táplál belénk.
A 8 versszakból 2 arról szól, hogy milyen jó volt régen, 4 arról, hogy mennyi csapás ért már minket, 2 meg arról, hogy most már aztán igazán megáldhatnál minket Urunk!
Természetesen nem áll szándékomban megszentségteleníteni e szent sorokat azzal, hogy így profanizálom. Csupán csak arra szeretnék utalni, hogy lehet ideje lenne kicsit megváltoztatni a kollektív tudatot, elengedni a múltat, s a nyavalygás helyett a felelősségvállalásra, ill. a kommunikációra fektetni a hangsúlyt. És ebben a Himnusz nem annyira mozdít minket előre.
Egyszer játszásiból írnék ki pályázatot egy új Himnuszra. Ha már új Alkotmány lehet... :)

Ami a világháborúk végét illeti, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy még a vesztes országoknak is meg kéne ünnepelniük, mint ahogy a győztes országok teszik május 8 -án és november 11 -én. Ellenben az április 4. - e helyett én inkább javasolnám a májusi ünnepet, mégiscsak kevesebb szovjet megszállással kapcsolatos emlékünk kötődik hozzá. Ez legalább egyes - minden fa mögött büdös kommcsikat megbújni látó - politikusoknak picivel kevesebb támadási felületet nyújtana.



Erich Fromm-tól ismerem a különbségtételt a valamiRE való szabdság és a valamiTŐL való szabadság között.

Ha csak valamiTŐL vagyunk szabadok, akkor na ja, ledobtuk láncainkat..., so was?

Ha valamiRE vagyunk szabadok, akkor tudjuk azt is, hogy láncmentes állapotunkkal hogyan szeretnénk élni.

Én is azt gondolom, hogy a kard nem mindig fényesebb a láncnál.



Ez is eszembe jutott a békéről:(Részlet egy ötödikes kisfiú fogalmazásából)-Nem volt elég eszük se a vörös ingeseknek, se a Pál utcai fiúknak.Ha lett volna,akkor leülnek tárgyalni a grundról.Megbeszélik, hogy hétfőn ti játszotok itt, kedden pedig mi,és a többi napot is beosztják ügyesen, akkor Nemecsek Ernő élhetett volna sokáig.



:-)



Nota bene a május 9-ikét sem szokás nálunk megünnepelni.



Egyetértek, a háború végét ünnepelni még most is indokolt lenne, de kzsofi kb. mindent leírt már, amit a témáról gondolok. Leszámítva, hogy a Himnuszban semmi sem SZENT, ezért megszentségteleníteni sem lehet. És már gyerekkorom óta várom, hogy végre legyen igény ebben az országban arra, hogy lecseréljék ezt a borzalmat valami tisztességes himnuszra...



"liberálisként számomra minden hatalom eleve idegen"
Hmm...akkor anarchista vagy, nekem liberálisként semmi bajom a hatalommal. A hatalom fontos, hogy fenntartsa a rendet. Rend nélkül ugyanis nincs szabadság sem.



Rendet tartani előnyös alkuval inkább lehet, mint hatalommal. A hatalom ellen lázadni szoktak.



őőő...egy demokratikusan megválasztott hatalom, ami nem önmagát, hanem az adott országban élőket szolgálja, az ellen nem szoktak lázadni...
a hatalom önmagában nem valami negatív és rossz dolog...és továbbra is mondom, hogy ha valaki a hatalmat önmagát tartja rossz dolognak, az anarchista...csak hogy tisztázzuk a fogalmakat.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta